Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya 26 fős keretet hirdetett, melybe nyolc év elteltével került be ismét Feczesin Róbert.
Az Újpest FC 33 éves, 11-szeres válogatott támadója legutóbb 2011 novemberében volt kerettag.
Az olasz tréner a Telkiben rendezett hétfői sajtótájékoztatón beszélt a meghívottakról, akik a Horvátország és Azerbajdzsán elleni Európa-bajnoki selejtezőkre készülnek. Mint mondta, néhány apróbb módosítással nagyjából ugyanazokra számít, akikre legutóbb. Ennek oka, hogy két játékost eltiltottak, négynek pedig van sárga lapja, így bizonytalan a szereplése a második mérkőzésen.
„Túlságosan könnyen osztogatják nekünk a sárgákat” – tette hozzá a szakvezető.
Feczesin behívását illetően úgy fogalmazott, hogy amióta az Újpestnél játszik, megváltoztatta csapata arculatát.
„Modern labdarúgást képvisel, korszerűen futballozik” – indokolta döntését, hozzátéve, hogy szerinte komoly segítséget jelenthet, ha Szalai Ádám esetleg nem játszhat, vagy akár mellette is.
„Feczesin küzdő szellemű és harcos játékos, most pedig olyanokra van szükség, akik nem kímélik magukat” – folytatta.
Az Újpest támadója a magyar szövetség (MLSZ) honlapján örömét fejezte ki behívása miatt.
„Bevallom őszintén, hogy nem is számítottam erre, de nagyon örülök, hogy 33 évesen is ilyen formában tudok lenni, és hogy így tudtam elkezdeni az idei szezont az Újpestben” – fogalmazott Feczesin. Hozzátette, mindig különleges érzés és hatalmas megtiszteltetés számára a kerettagság, és már izgatottan várja a közös munka megkezdését.

Fotó: MTI/Illyés Tibor
Említést tett Tamás Krisztiánról is, aki ugyan korábban már volt kerettag, de nem folyamatos a jelenléte a válogatottnál.
„Látványosan erősödik, fejlődik a Zalaegerszegben, tetszik a sebessége és a hozzáállása” – mondta Rossi.
A kapitány kérdésre válaszolva szót ejtett Nagy Ádámról is, aki sérülését követően – amikor szeptember 9-én 65 percet játszott a szlovákok ellen – még nem épült fel teljesen.
„Ezért teljes mértékben engem terhel a felelősség. Nem volt olyan fizikai állapotban, ami megengedte volna, hogy maximális erőbedobással játsszon. További hiba volt, hogy Ádámot egy másik olyan játékosra cseréltem le, aki szintén nem volt kielégítő fizikai állapotban. Lehet, hogy ha Pátkai Máté helyett más cserével hozom le, döntetlen lett volna” – fogalmazott a kapitány. Elmondta még, hogy úgy tudja, Nagy gyakorlatilag felépült, a hétvégén már játszani is fog klubcsapatában, azt pedig, hogy eltiltását követően a második mérkőzésen számíthat-e majd rá, csak remélni tudja. Ő és Baráth Botond a két eltiltott.