Fürjes Balázs: A világpremier után Budapest rendezhetné a második World Urban Games-t is

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Forrás: MTI2019. 09. 16. 21:37

Raffaele Chiulli, a világ sportszövetségeit tömörítő GAISF elnöke úgy nyilatkozott, az esemény minden várakozást felülmúlt.

„Budapestnél nem lehetett volna jobb házigazda, hihetetlen, hogy a szervezők alig fél év alatt mit valósítottak meg, ez az esemény minden várakozásunkat felülmúlta” – idézte a szervezők közleménye a GAISF vezetőjét.

Az eseményre kilátogatott Gyurta Dániel, a NOB tagja is, aki elmondta, egészen biztos benne, hogy a sportesemények nagy része ebbe az irányba fog átalakulni, kezdve a tokiói olimpiával.

„A NOB a sportrendezvények forradalmát pont ebbe az irányba képzeli el. A fiatalok bevonásával, fesztivál jelleggel és aktív sportolással kötné össze a jövő sporteseményeit” – fűzte hozzá London olimpiai bajnoka.

Az ingyenes rendezvényen – melyet koncertek is kísértek – hatféle sportág versenyeit, a 3x3 kosárlabdát, BMX freestyle-t, a bréktáncot, a parkourt, illetve az inline és repülő korong freestyle-t bonyolították le. Bemutatósportágként a laser run és az evezős ergométer is helyet kapott a városi sportok világjátékának programjában.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.