Nem példa nélküli, hogy egy testvérpár egyszerre vágja ki a rezet, hogy mást ne mondjunk, az 1980-as moszkvai olimpián a szabadfogás 52 kg-os súlycsoportjában Anatolij Bjeloglazov, 57 kg-ban pedig ikertestvére, Szergej győzött. Az egyaránt Európa-bajnok Lőrincz testvérek itt még nem tartanak, de a kazahsztáni világbajnokságon mindketten döntőbe jutottak, és azután, hogy a kötöttfogású 87 kg-ban Viktor hétfőn ezüstérmes lett, tegnap a 77 kg-ban Tamás is nekiveselkedett, hogy megkaparintsa a család első vb-aranyát.
A két finalista eddigi eredménylistája alapján bizakodhattunk, hiszen Lőrincz Tamás olimpiai második helyével, három Eb-címével és két vb-ezüstjével – hogy a tizenkét eddigi világversenyes érme közül csak a legszebbeket említsük – szemben a nyolc évvel fiatalabb svéd Alex Kessidis csak vb-5. és Eb-5. helyet tudott felmutatni. Honfitársunk még hétfőn azt mondta róla, nagyon magas, kellemetlen stílusú birkózó, de képesnek érzi magát arra, hogy legyőzze.
Nos, Lőrincz a maga 170 centijével tényleg eltörpült a 187 centis svéd mellett, ahogy összekapaszkodtak, olybá tűnt, mintha egy létrát próbált volna arrébb tologatni. A passzív Kessidist meg is intették, a lenti helyzetből pedig versenyzőnk bebillentette, így 3-0-s vezetésre tett szert. A földharcnak azonban még nem volt vége, azt láthattuk, hogy a svéd felülkerekedik, és Lőrincznek tusveszélyes helyzetből kell menekülnie. Igen ám, de ellenfele lábat fogott, ami kötöttfogásban értelemszerűen nem megengedett. A svéd szakvezetés hiába kért videós visszanézést, a verdikt szerint 6-0-s állás után folytatódott a döntő. Lőrincz pedig még gyorsan szerzett két pontot, és már az első mentben 8-0-s technikai tussal megnyerte a mérkőzést, világbajnok lett!

Fotó: MBSZ/Martin Gábor
– Még fel sem fogtam, minden annyira gyorsan történt – pihegte az M4 Sport kamerája előtt, a jobb szeme alatt hatalmas monoklival, ami mutatta, hogy nem volt eseménytelen a mérkőzés.
– A bemelegítés kicsit nehezen ment, kótyagosnak éreztem magam, de a döntőben minden a legjobban alakult. Pedig ez a svéd fiú még hétfőn elintézett egy olyan iránit, akiről azt hittem, hogy vasrúddal sem lehet agyonverni. Amikor videóztak, egy pillanatig sem izgultam, egyértelmű volt, hogy az ellenfelem szabálytalankodott. Utána pedig tudtam, hogy még egy akcióra kell felszívnom magam, és akkor megvan az arany. Az lett volna az igazi, ha Viktornak is sikerül győznie, de ő is hihetetlenül jól birkózott, nagyon büszke vagyok rá. Mindketten azon leszünk, hogy jövőre az olimpiáról is éremmel jöjjünk haza.