
Fotó: MBSZ/Martin Gábor
– Nyerni akartam most is, és szerintem az a pont vitatható volt, amit az ellenfelem a kitolásért kapott, de előtte négyszer azért sikerült győznöm, ennek és a kvótának is örülök. Lehet, hogy másnak bravúrnak tűnik Hincsegasvili legyőzése, nekem nem annyira, most birkóztam vele másodszor, és másodszor is megvertem. Elfáradtam, de pénteken mindent megteszek a bronzérem megszerzéséért – ígérte meg Muszukajev.
A női 62 kg-ban kvótát szerző, negyedik olimpiája előtt álló Sastin Marianna is a harmadik helyet célozhatja meg. A Vasas 36 éves, szülés után tavaly visszatért világbajnoka sorrendben olasz, dél-koreai és moldáviai versenyzőt verve jutott be az elődöntőbe, és itt azzal a bolgár Juszeinnel találkozott, akit a 2013-as budapesti vb döntőjében legyőzött. A tegnapi mérkőzésük egy percig sem tartott, miután Juszeinnek sikerült meglepnie Sastint, földre vitte, orsóba fogta és négyszer megpörgette, ami technikai tust jelentett (0-10).
– Eddig nagyjából egyenlőre álltunk, sajnálom, hogy most beszorult a lábam, a térdemet nem akartam kitöretni. Ez most így alakult, majd az olimpiáig többet gyakorlom az orsó védését. Szebb vége is lehetett volna a napnak, de a lényeg az, hogy megszereztem a tokiói kvótát – nyilatkozta Sastin Marianna.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!