Jövő vasárnap harmadszor rendezik meg a vizes gálát

Forrás: MTI2019. 11. 05. 19:24
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jövő vasárnap a Duna Arénában immár harmadszor rendezik meg a vizes gálát, amelyen az érdeklődők együtt sportolhatnak az olimpiai és világbajnok sportolókkal.

„Ez a sport nagy ünnepe” – jelentette ki az M4 Sporton Storcz Botond háromszoros olimpiai bajnok kajakos. „Az esemény célja, hogy minél több amatőrt vegyünk rá a sportolásra”.

Storcz elmondása szerint az Ötpróba eseménysorozat keretében sorra kerülő gálán olyan korábbi és jelenlegi kiváló sportolók lesznek jelen, mint Bernek Péter úszók, Kiss Gergely, Märcz Tamás, Fodor Rajmund vízilabdázók, vagy éppen Szabó Gabriella, kajakosok.

Az egykori szövetségi kapitány arról számolt be, hogy vízilabdagála, az úszók csillagszóró futama mellett kajakpóló, kajakváltó, sárkányhajózás és műugró bemutató is szerepel a programban.

„Nekünk kajakosoknak is nagy élmény egy ilyen rendezvény, mert kisebb a távolság a szurkolóktól a medencében, mint a kajakos versenypályákon” – mondta Storcz, aki szerint 20 ezren rendszeresen jelen vannak az Ötpróba eseményein.

Az Ötpróba keretében a szurkolók pontokat gyűjthetnek, amelyet értékes sportfelszerelésekre lehet beváltani, a legtöbb pontot összegyűjtők közül pedig 24-en a tokiói ötkarikás játékokon személyesen drukkolhatnak majd a magyar olimpikonoknak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.