Bő három hete nem tolongtak ennyien a magyar válogatott sajtótájékoztatóján, a tegnapi tömeghez képest csak páran lézengtek a Hélia Hotelben. Igaz, akkor a fél ország arra készült, hogy a húzóembereit nélkülöző magyar válogatott valahogy túlélje a januári Európa-bajnokságot. A túlélés ékes bizonyítéka, hogy kis híján az elődöntőig, illetve az olimpiai selejtezőig masírozott Gulyás István csapata, s ezzel rohamosan megnőtt az érdeklődés a csapat iránt. Így aligha jelentett meglepetést, hogy tegnap dugig telt a bazilikával szemben található Bestia szórakozóhely. Nagy Bence és Győri Mátyás képviselte a játékosokat, Nagy László és Gulyás István a szakmai stábot, és derekasan állták a sarat.
A tegnapi sajtóeseményen a 2022-es magyar–szlovák közös rendezésű Európa-bajnokság volt középpontban. A két év múlva esedékes Eb-t január 13. és 30. között rendezik Magyarországon és Szlovákiában, 17 nap alatt 24 csapat összesen 65 mérkőzést játszik, s a lebonyolítás ugyanaz lesz, mint idén januárban. A csoportmeccseknek Budapest, Debrecen, Szeged, Pozsony és Kassa ad majd otthont, a középdöntőben Budapest és Pozsony lesz a házigazda, a záró hétvégét Budapesten rendezik. A magyar válogatott a csoportkörben, továbbjutása esetén a középdöntőben is Budapesten lép majd pályára.

Fotó: MKSZ/Kovács Anikó
Az Euro 2022 Nonprofit Kft. ügyvezetője, a szervezőbizottság elnöke, Bíró Szabolcs hangsúlyozta: olyan Eb-t szeretnének rendezni, amely túlmutat a sporton, inkább fesztivál, mint hagyományos sportesemény. Ezt fejezi ki az Európa-bajnokság szlogenje is – Watch games. See more (Nézz meccseket! Láss többet!) –, azaz a szűken vett sportesemények mellett rengeteg egyéb programlehetőséget ajánlanak az érdeklődőknek, és ezt fejezi ki a logó is.
– A szemmel utalunk arra, hogy mi mindent lehet látni a kézilabdán túl a torna két hetében, a kar és a labdaforma pedig a sportágat, a kézilabdát jelképezi – fogalmazott a szervezőbizottság elnöke. – Két kulcsszavunk a megfizethetőség és a hozzáférhetőség. Kiváló ár-érték arányban garantálunk prémiumminőséget az érdeklődőknek. A két rendező, Magyarország és Szlovákia kiváló közlekedési struktúrájú, könnyedén elérhető ország. Bátorítjuk a leendő látogatóinkat, hogy ne egy helyen táborozzanak le, hanem utazzanak el több városba. Az Európa-bajnokság mellett további színvonalas szolgáltatásokat nyújtunk. Az októberben induló jegyértékesítéssel együtt jelentjük be a zenei fellépőket. Célunk, hogy mindenképp A kategóriás előadókat hozzunk el a rendezvényünkre.