A Paris SG elleni diadal után újabb fontos feladat tornyosult a Szeged előtt a férfikézilabda Bajnokok Ligájában, a Bundesliga jelenlegi második helyén álló német Flensburg otthonában kellett helyt állnia Carlos Pastor csapatának. Úgy tűnt, ott folytatta a Szeged, ahol vasárnap a PSG ellen abbahagyta, elsősorban MIkler bravúrjai révén 5-2-es előnyt harcolt ki a magyar ezüstérmes. Utána viszont kiütközött a fáradság, és a két csapat gyorsasága közötti különbség: a svéd irányító, Gottfriedsson mellett a két norvég, Zachariassen és Johanessen lubickolt a szegedi védők között. Mégsem a mezőnyjátékosok vitték a prímet, hihetetlenül jól mozgott a hazaiak kapujában a bosnyák kapus, a szünetre 45 százalékos védési hatékonysággal dolgozó Benjamin Buric rengeteg ziccert védett, Bánhidi és társai nem tudtak kibontakozni a hazai kapussal szemben. Egyebek mellett ezért is alakult az állás 5-2-ről 9-9-re, a félidő záró tíz percében csak két gólra volt képes a Szeged, mindeközben nyolcat kapott.
A hazaiak szempontjából megnyugtató 17-11-es eredménnyel zárult az első játékrész.
Pastor a Kásparek, Henigman átlövőpárossal kezdett a szünet után, és változtatott a kapuban is: Miklert Alilovic váltotta. Nem állt meg a flensburgi henger, Glandorf góljaival már hét, majd nyolc volt a különbség, egyedül Kásparek és Canellas tartotta a lépést a németekkel. Nem akart megállni a lejtőn a Szeged, állandósult a 8-9 gólos hátrány; negyedórával a vége előtt kettős emberelőnyben játszhatott a magyar együttes, de nem tudott élni az utolsó eséllyel: naggyá tette Buric kapust, ráadásul gólt is kapott. A felzárkózás, a PSG ellen megcsodált látványos feltámadás ezúttal elmaradt, legfeljebb az volt a kérdés, lesz-e 10 gól a két csapat közti különbség.
Szerencsére erre nem került a sor, a 34-26-os végeredmény hatalmas csalódás a PSG elleni parádé után. Megszakadt a Szeged közel öt hónapos veretlenségi szériája a Bajnokok Ligájában.
Jövő szombaton a Barcelona elleni idegenbeli fellépéssel zárja a csoportkört a Szeged, s egy esetleges győzelemmel sem biztos, hogy meg tudja tartani a második helyét. Ez csak abban az esetben lehetséges, ha az utolsó fordulóban a PSG nem tudja legyőzni a Zagrebet.