A székely fiú nem akart Tarzan lenni

Az 1924-es párizsi olimpia nagy botránya volt, hogy a kötöttfogású birkózás légsúlyú döntőjében elcsalták a meccsét, négy évvel később Amszterdamban azonban az ő nyakába került az arany. Mi több, az 1925-ös milánói Eb-t is megnyerte Magyarországnak, pedig oda a német csapat színeiben érkezett meg. S a ma 120 éve született székely henteslegény, Keresztes Lajos életéből az is kihagyhatatlan sztori, hogy Tarzan-filmek főszerepére is felkérték.

Három ötkarikás arany kovácsa Fotó: Magyar Fotóarchivum

Három ötkarikás arany kovácsa
Fotó: Magyar Fotóarchivum

Keresztes Lajost mindenesetre nem törte le, hogy így kibabráltak vele. Még előzőleg, 1922-ben kiutazott Helsinkibe, ott vállalt állást egy vágóhídon, hogy közben az északiakkal készülhessen, egy ideig élt Stockholmban és Malmőben is, az olimpia után pedig Németországban, Bad Kreuznachban telepedett le. A németek mint országos bajnokukat benevezték az 1925-ös milánói Eb-re, velük is utazott ki, de már a helyszínen a magyar szövetség is felkérte az indulásra. Keresztes ekkor nem hezitált, magyar színekben szállt be a versenybe, s nyerte meg az Eb-t Frimannak is visszavágva. Regényes élettörténetében az is nagy sztori, hogy ekkoriban idehaza be akarta hálózni egy amerikai impresszárió. A Metro–Goldwyn–Mayer filmstúdió még Johnny Weissmüller előtt őt kérte fel Tarzan szerepére, ám visszahúzódó székelyként a filmvászonból és azzal járó csillogásból nem kért. Inkább az amszterdami olimpiára készült fel, és itt úgy szerezte meg az aranyérmet, hogy az utolsó napon este 8 és 10 óra között négy ellenfelét győzte le.

– Parajd volt az eszemben az utolsó pillanatig. Parajd és az édesanyám. És lám, a jó Isten csak észreveszi a szegény árva székelyt… – fogalmazott elérzékenyülve már itthon, amikor a magyar csapat vonata befutott a Kelenföldi pályaudvarra. De az Esti Kurírnak azt is elárulta, hogy közvetlenül az olimpia előtt, amikor tönkrement a húsüzlete, végső elkeseredésében öngyilkos akart lenni, egy birkózótársa csavarta ki a fegyvert a kezéből. A hazaérkezés másnapján aztán az alábbi kis cikk jelent meg a lapban: „Vass népjóléti miniszter ma délelőtt értesült Keresztes Lajos boltbértartozásáról és azonnal intézkedett: elengedte a magyar világbajnok tartozását, ami talán még nagyobb örömet fog szerezni a kiváló birkózónak, mint az olimpiai babér, mert hiszen súlyos anyagi gondjaitól szabadítja meg.”

Keresztes Lajos az 1932-es Los Angeles-i olimpián már nem volt ott, 1930-ban komoly vállsérülést szenvedett, meg kellett operálni. Utána benne maradt a félelem, hogy újra megsérülhet, és azt is bevallotta, hogy 32 évesen már nem nagyon volt kedve versenyezni.

Az Országos Társadalombiztosítási Intézet Mátyás téri húsfeldolgozó üzemének vezetője lett, 1946-tól ­1962-ig a Vasas birkózóinak főfoglalkozású edzője volt, onnan ment nyugdíjba. De addig felfedezte, a Ganz-Mávag kosárlabdázóitól elcsábította és elindította a pályán Kozma Istvánt, aki 1964-ben és 1968-ban is olim­piai bajnok lett a nehézsúlyban. Ha ez szóba került, Amszterdam hőse mindig megjegyezte: tanítványának sikerei nagyobb boldogsággal töltötték el, mint a sajátjai. Az 1978-ban elhunyt Keresztes Lajosnak nem sikerült két olim­piai aranyat nyerni, mégis hármat köszönhetünk neki.

Aláírást gyűjtenek

Keresztes Lajos mellett egy másik birkózó olimpiai bajnokunk, Lőrincz Márton (1936, kötöttfogás, légsúly) is a Székelyföldről származik, Korond községből. Mindkettejükre emlékezve említjük meg a Székely Nemzeti Tanácsnak a nemzeti régiók védelmében indított euró­pai polgári kezdeményezését. Ahhoz, hogy ezt az Európai Unió tárgyalja, az Írdalá.hu oldalon május 7-ig egymillió aláírásra van szükség.