Állítólag az apa született tehetség volt, de a galád pontozók keresztbe tettek neki, kipörgették az irániakat a londoni és a helsinki olimpia ökölvívótornájáról. Emmanuel Agassi megérezte a szabadság illatát Nyugaton, rögvest el is döntötte, hogy szerencsét próbál az Egyesült Államokban. Hamis okmányokkal eljutott New Yorkba, majd kisebb-nagyobb kalandok árán, rövid, nem túl sikeres profibokszkarrierje után Nevadában telepedett le. Itt alapított családot.
1970. április 29-én itt született Andre fia, hogy valóra váltsa az apja álmát. A későbbi teniszlegenda az Open című önéletrajzi könyvében mesélte el: apja már a születése előtt eldöntötte, hogy hivatásos teniszjátékost farag a fiából. Mike Agassi komolyan gondolta: a gyereknek naponta 2500, azaz minden héten 17 500, tehát az év végére egymillió labdát kellett ütnie a ház kertjében kialakított teniszpályán. Az apuka szentül hitt benne, hogy a számok nem hazudnak, aki ilyen lendülettel veti bele a munkába, az előbb-utóbb világelső lesz.
– Gyűlölöm a teniszt tiszta szívemből, és mégis egész délelőtt és délután ütögetek, mert nincs más választásom. Akármennyire is szeretném abbahagyni, nem teszem – emlékezett utóbb Andre a gyerekkori kínokra.
Az otthoni szigor után tizennégy évesen a legendás Nick Bollettieri bradentoni teniszakadémiáján készült, de két év múlva elküldték. Profinak állt, loboncos hajú, fülbevalós, biciklinadrágos, polgárpukkasztó külsejéről mindenki felismerte, de volt más ismertető jele is: a felszálló ágban megütött labdákkal és a pontos alapvonaljátékával sokkolta a mezőnyt. A forradalmár imázsba nem illett bele az „ókonzervatív” wimbledoni hófehér módi, ki is hagyott két füves pályás Grand Slam-versenyt. A sors fintora, hogy később éppen Wimbledonban nyerte az első GS-címét. 1995-ben nőtt be a feje lágya, megszabadult a loboncától, csak a teniszre koncentrált, ki is kötött a világranglista tetején, 1996-ban ő nyerte a férfi egyest az atlantai olimpián, de később sérülések vagy a hollywoodi bulik titokzatos világa és a rosszul sikerült házasság (Brooke Shields) vetették vissza. Másodjára megtalálta a boldogságot az ugyancsak teniszcsillag Steffi Graf mellett.