Az ütő virtuóza gyűlölte azt, amiért imádták

Minden a bokszoló apukával kezdődött: az iráni születésű harmatsúlyú öklöző, Emmanuel Agassi 1948-ban Londonban, majd négy év múlva Helsinkiben is szerencsét próbált az olimpián, de nem váltotta meg a világot. Helsinkiből már csak összepakolni tért haza. Elhatározta, ha fia születik és az ökölvívásnál igazságosabb tenisz felkerül az olimpia programjára, akkor a fia aranyérmes lesz. A jóslat bevált, sőt Andre Agassi túl is teljesítette az elvárásokat.

Wimbledon, 2012. július 4. Andre AGASSI egykori amerikai teniszcsillag és felesége, Steffi GRAF egykori hétszeres wimbledoni bajnok német teniszezõ részt vesz az angol nemzetközi teniszbajnokságon, Wimbledonban. (MTI/EPA/Gerry Penny) Fotó: Gerry Penny

A 141. helyről visszakapaszkodott a ranglista élére, ő lett az ötödik a tenisztörténelemben, aki mind a négy Grand Slam-tornát megnyerte, összesen nyolc GS-trófeát hódított el. A 2000-es években a sérülések homályosították el az újabb sikereket. Tizennégy éve a US Openen búcsúzott el a közönségtől.

– Harminchat éves vagyok, de úgy kelek fel, mintha kilencvenhat lennék. Hivatásos teniszjátékos vagyok, bár gyűlölöm a teniszt, gyűlölöm sötét és titkos szenvedéllyel, ahogy mindig is – sokkolta önéletrajzi könyve olva­sóit. S hogy mire gondolhatott? Csigolyacsúszással született, az alsó csigolyája kiugrott a helyéről, így kevesebb hely jut a gerincoszlopban futó idegek számára, s azok a legkisebb mozdulatra fájdalmasan összenyomódnak.

Bár imádta a közönség, a teniszen túli életében teljesedett ki. Nem olyan rég a Time magazinnak kifejtette, hogy mióta letette az ütőt, sokkal több célja van, mint bármikor korábban. A ma ötvenéves Andre Agassi a nevét viselő alapítvány révén segít a rászoruló gyerekeknek, és éli a boldog családapák életét.