– Eredetileg a birkózás kötött le, ott értem el számottevő sikereket – felelte érdeklődésünkre a 140 kilós óriás. – Tíz éves voltam, amikor az általánosban tartottak egy rövid bemutatót, engem pedig megragadott a birkózás. Szerencsére a szüleim támogatták a választásomat. Már akkor is 65 kilós gyerek voltam, az átlagot meghaladó súlyt és magasságot az apai dédapámtól örököltem meg bátyámmal együtt.
– Milyen sikerekkel szerepelt választott sportágában?
– A Pécsi Birkózó Sportegyesületben kezdtem, amely később nevét Mecsekaljai Birkózó SE-re változtatta. 2008-ban a serdülő Ob-n 3. lettem, két évvel később pedig a kadet bajnokságot ötös körmérkőzésen sikerült megnyernem. Ekkor már +100 kilóban léptem szőnyegre. Tizenhárom év után lett ismét Pécsnek országos bajnoka birkózásban; az előző aranyérmet éppen az akkori edzőm, Turányi Ferenc szerezte.
– Egy ideig meredeken ívelt felfelé a pályafutása.
– 2013-ban, Macedóniában a junior Eb-n 5. helyen végeztem, majd 2014-ben megkeresett a Budapest XVI. kerületében működő Kertváros SE akkori elnöke, Bacsa Péter, aki a birkózás mellett szumózóként is számított rám. Így bekerültem a felnőtt kötöttfogású válogatott keretbe és néhány évig párhuzamosan versenyeztem mindkét sportágban. Ennek 2017-ben egy térdsérülés vetett véget. Kötöttfogásúként elindultam a csapatbajnokságon szabadfogásban, talán nem kellett volna. Pedig abban az évben 21 meccsemből tizennyolcat megnyertem. Hosszú kényszerszünet következett, közben a testsúlyom is felugrott 125-ről 138-ra. Számomra ezzel be is fejeződött a birkózás, maradt a szumó.
– Ott milyen eredményeket sikerült felmutatnia?
– Szerencsére voltak és vannak motiváló részsikereim. Már 2015-ben, 115 kilóban a felnőtt Eb-n második lettem, majd 2016-ban az U23-as korosztály kontinensbajnokságán kiharcoltam az első helyet. A 2017-es év a rehabilitáció miatt elveszett, a 2018-as Eb-n +115 kilóban pedig meg kellett elégednem a 7. hellyel.
– 2019-ben, túljutva a mélyponton, ismét javított mérlegén.
– A négy kvalifikációs erőpróba közül háromról éremmel térhettem haza, ráadásul a Japánban megrendezett világbajnokságon a +115 kilósok között az ötödik helyen zártam. Ennek megfelelően pillanatnyilag az előkelő, 3. helyen állok az európai ranglistán, ettől függ a Világjátékokra való kijutásom, de a továbbiakkal kapcsolatosan teljes a bizonytalanság.