A londoni klub különben is nehéz anyagi helyzetét tovább súlyosbította a koronavírus-járvány (így például a tavaly átadott új stadion is inkább csak tehertétel, nem pedig pénzkereseti lehetőség). Az angol lap úgy tudja, hogy a klubtulajdonos Daniel Levy immár kész megválni a 26 éves csatártól, akiért az elmúlt napokban állítólag két külföldi csúcsalakulat, a Juventus és a Real Madrid is bejelentkezett.

Az olasz bajnok, ha igaz, 120 millió eurót (42,5 milliárd forint) kész lenne kifizetni Kane-ért. A Tottenham azonban 200 millió fontot, 228 millió eurót akar, hogy pénzügyileg egyenesbe kerüljön. (Kane piaci értékét a mértékadónak tartott Transfermarkt portál 150 millió euróra becsüli.) Ezzel az összeggel Kane egyszersmind minden idők legdrágább futballistája lenne, megelőzve a rekorder brazil Neymart, aki 2017-ben 222 millióért igazolt a Barcelonától a Paris Saint-Germainhez.
Ha ez az értesülés igaz, akkor az európai futballelit klubjait nem befolyásolja különösebben a jelenlegi helyzet, úgy tervezik a jövőt, mintha mi sem történt volna. Majd meglátjuk.
Kane ebben az idényben 25 mérkőzésen játszott, és 17 gólt szerzett. 2011 óta pedig összesen 278 tétmérkőzésen 181-szer volt eredményes. Az angol válogatottnak is nagy erőssége: 45 fellépésén 32 gólt ért el.