Másodpercekre a világszenzációtól

A megroggyant magyar bokszban manapság alig akad számottevő ökölvívónk, eredményünk, nincsenek szurkolók sem; és óriási a kontraszt, hogy negyven évvel ezelőtt egyiknek sem voltunk híján. 1980 áprilisában ezekben a napokban kezdődött a Honvéd Kupa, a Körcsarnokba be sem fértek az emberek, és másodperceken múlt a szenzáció, hogy a szupernehézsúlyban a teljesen esélytelen Lévai István legyőzze az akkor már kétszeres olimpiai bajnok kubai Teófilo Stevensont, minden idők egyik legjobbját.

Szupernehézsúlyban Teófilo Stevenson /Kuba/ kiütéssel gyõz Lévai István /Újpesti Dózsa/ ellen Fotó: MTI/Kovács Gyula

– Sok mindent csináltam. Voltam sportszervezési főelőadó, megbízott KlSZ-titkár, dolgoztam a Vasas szakszervezet tömegsportosztályán. Ez utóbbi beosztásomban a sportágat népszerűsítettem szakmunkásképző intézetekben, iskolákban. A Vasasban végül szakágvezető-edző lettem, hatvan fiatallal foglalkoztam – mondta az előző három évéről. Akkor még nem tudhattuk, hogy a nyáron a moszkvai olimpián a negyeddöntőben éppen Ramosszal akad össze, ott sem bír vele – 5:0 lesz a kubainak –, így az ötödik helyen végez. (Az ötkarikás játékokon Gönczi már a 32 között kiesett, 5:0-ra kapott ki egy romántól.)

Teófilo Stevenson kiütéssel győz Lévai István ellen
Fotó: MTI/Kovács Gyula

Bár ezen a Honvéd Kupán született egy magyar arany, félnehézsúlyban a székesfehérvári Soltész János győzött, aki ellen a döntőben a szovjet Aszvazjant sorozatos szabálytalanság miatt leléptették, nem kérdés, hogy a torna magyar hőse a szupernehézsúlyú Lévai István volt. Az Újpesti Dózsa 22 éves versenyzője a döntőben az akkor már kétszeres olimpiai bajnok, nála egy fejjel magasabb, 196 centis Teófilo Stevensonnal találkozott. Mindenki a mi fiúnk egészségéért aggódott, és a Dózsa segédedzőjét, Marosi „Ducit” bolondnak nézték, amikor azt mondta: – Nem lesz alibibunyó. Utolsó leheletéig küzd majd Pista, titkon még a győzelemben is bízunk!

S a közönség nem hitt a szemének, hogy az első menet egyértelműen a magyar versenyzőé volt. Stevenson nem találta az ütőtávot, Lévai viszont annál jobban. Két hatalmas bal horga tisztán ült a kubai fején. A kép nem változott a második menetben sem. Lévai ügyesen tartotta magát távol a Honvéd Kupa sztárjától, rendre eltáncolt az ütései elől, s közben villámgyors találatokat vitt be. Egyik pörölycsapás-erejű ütése után a publikum már azt hitte, hogy rászámolnak Stevensonra, de ez nem történt meg. A harmadik menetben a kubai érezte, hogy bajban van, ütnie, támadnia kell a győzelemért, Lévai pedig egyre inkább fáradt, ám az idő is fogyott. Már csak tizenkét másodperc volt hátra, amikor Lévai egy pillanatra szabadon hagyta a fejét, Stevenson pedig a védjegyének számító félelmetes, villámgyors rövid jobb horoggal lecsapott. Lévai a padlóra zuhant és kiszámolták.

– Nincs is vita, pontozással csak ő nyerhetett volna – ismerte el a Képes Sportban Stevenson, aki úgy érkezett Budapestre, hogy pályafutása során addig 205 meccset nyert meg, és mindössze tíz vereséget szenvedett, még az első éveiben. De most nagyon közel volt a tizenegyedikhez.

Milyen az élet, a Stevenson–Lévai meccs néhány hónap múlva a moszkvai olimpián is összejött, ott az elődöntőben végigment, de a kubai 5:0-s pontozással nyert. Majd megszerezte a harmadik olimpiai aranyát is. Lévai István bronzéremmel jöhetett haza, és Moszkvában ő volt az első, aki kilenc percet töltött a ringben az amatőr boksz egyik legnagyobb hérosza ellen. Összesen hárman vannak, akik a sportágban három olimpiai aranyat nyertek: Papp László (1948, ’52, ’56), Stevenson (1972, ’76, ’80) és még egy kubai, Felix Savón (1992, 1996, 2000).

– Ha Moszkvában ismét összehoz a sors Stevensonnal, megpróbálom legyőzni. Egy biztos: nem üt ki! – ígérte meg az olimpia előtt Lévai.

Állta a szavát.