Csendben lemondott a MOB elnöksége, június 20-án lesz a tisztújítás

A testület álláspontja szerint a jelenlegi körülmények között ez tűnt a legkézenfekvőbb megoldásnak.

Magyar Nemzet
Forrás: Nemzeti Sport2020. 06. 07. 10:01
KULCSÁR Krisztián
Fotó: MTI/Kovács Tamás
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egymást követik a rendhagyó tisztújítások a Magyar Olimpiai Bizottságban, számol be róla a Nemzeti Sport. Kulcsár Krisztián elnököt és a jelenlegi elnökséget sem a riói olimpia évében, hanem 2017. május 2-án választották meg a küldöttek, és most újabb tisztújító közgyűlés következik június 20-án, miután az elnök és a testület csendben, minden felhajtás nélkül lemondott. A MOB érvényben lévő alapszabálya úgy rendelkezik, „a Nyári Olimpiai Játékok befejezését követő 90 napon belül, de legkésőbb a tárgyév december 31-ig tisztújító közgyűlést tart”, azaz nem számol olyan kivételes esettel, mint a mostani, és az elnökség így próbál megoldást találni a tokiói olimpia elhalasztásával kialakult helyzetre.

– A Magyar Olimpiai Bizottság elnökségének tagjai közös elhatározással hozták meg azt a döntést, hogy lemondanak, mert a jelenlegi körülmények között ez tűnt a legkézenfekvőbb megoldásnak – tolmácsolta a sportnapilapnak a testület álláspontját Szabó András, a MOB kommunikációs vezetője.

– Azért tartjuk meg már most és nem az esztendő második felében a tisztújítást, hogy a következő elnökségnek minél több ideje maradjon felkészülni a jövő évre, hiszen az elhalasztott nyári olimpia miatt kihívásokkal teli 2021 előtt áll a magyar sport és ezzel együtt a MOB.”

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A június 20-i közgyűlés után az új elnök és elnökség olyan helyzetben találja magát, amire korábban még sohasem volt példa: a testület négyéves ciklusa alatt az egy téli mellett két nyári olimpiát is rendeznek – feltéve persze, hogy a világjárvány jövőre nem sodorja el végérvényesen a tokiói játékokat. Éppen ezért korántsem érdektelen, hogy ebben a történelmi helyzetben ki vezeti majd a magyar olimpiai mozgalmat. Az elnöki posztra, illetve az elnökségi tagságra június 10-ig lehet pályázni, és feltételezhető, hogy a MOB-ot 2017 tavasza óta vezető, korábban párbajtőrözőként olimpiai ezüstöket, vb- és Eb-aranyakat szerző Kulcsár szeretné folytatni a megkezdett munkát, azt viszont nem tudni, hogy lesz-e kihívója.

A közgyűlésen – a mostanihoz hasonló helyzetekre felkészülve – téma lesz az alapszabály módosítása, a tervezet szerint ugyanis a jövőben „a tisztújító közgyűlést – a Nyári Olimpiai Játékok megrendezésének időpontjától függetlenül – minden Olimpiász első évében kell megtartani”.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.