Az ünnepségen a jövőre nyolcvanéves szövetség elnöke, Schmidt Gábor köszöntötte a megjelent tizennyolc legendás személyiséget, illetve a már elhunytak hozzátartozóit.
– Megtiszteltetés, hogy én köszönthetem sportágunk nagy alakjait, akik most egymás között elevenítik fel a múltat. A sztorik egy részének részese voltam, de sokat csak tőletek hallottam – mondta az elnök, majd hozzátette, ezek az emlékek, történetek is bizonyítják, hogy a sportág múltja valódi sikertörténet. Kiemelte, hogy a díjazottak közül volt, aki sportolóként, mások edzőként vagy sportvezetőként alakították a sportág hazai történetét.
– Óriási felelősségünk van abban, hogy ápoljuk, továbbvigyük a hagyományokat. A kajak-kenu ma már több mint sportág, egy viszonyítási pont, egy brand, amit ez a közösség tett azzá. Kérem, hogy továbbra is segítsétek a munkánkat tanácsaitokkal, én pedig ígérem, hogy megőrizzük, ápoljuk, továbbvisszük a hagyományokat – tette hozzá Schmidt Gábor.
Az MKKSZ legmagasabb kitüntetését, az Arany Érdemérmet 2006-ban alapították, amellyel azoknak a kiemelkedő személyiségeknek a tevékenységét ismerik el, akik több évtizeden át szolgálták a magyar kajak-kenut sportolóként, edzőként, sportvezetőként, és a legtöbbet tettek annak fejlődéséért és eredményességéért.
A márványtáblát Fábiánné Rozsnyói Katalin mesteredző, olimpiai ezüstérmes versenyző, több olimpiai és világbajnok edzője, valamint Kovács Katalin háromszoros olimpiai bajnok, 31-szeres világbajnok – akiknek a neve megtalálható a táblán – leplezte le.

Fotó: Kajakkenusport.hu
– Hiányzik a munka, de azért jól elfoglalom magam – mondta Fábiánné Rozsnyói Katalin, aki a közelmúltban zárta le rendkívül eredményes edzői pályafutását. – Végre van idő magamra és arra, hogy a családommal foglalkozzam. A régi versenyekről készült filmeket viszont szívesen nézem vissza a közösségi és videómegosztó oldalakon – tette hozzá az olimpiai bajnok Fábián László özvegye.
A márványtábla leleplezése után a díjazottak Schmidt Gábortól átvették az Arany Érdemérmet igazoló diplomát.