Michael Schumacher újabb orvosi beavatkozás előtt áll, közölte az olasz Contro Copertina, és az értesülését szerdán több Formula–1-es szakportál is átvette. Az 51 éves F1-es legenda már tavaly szeptemberben is részesült őssejtkezelésben egy párizsi klinikán, és a beavatkozások hamarosan ugyanitt folytatódnak. Schumacher kezelőorvosa Philippe Menasché professzor, a közelgő műtét célja pedig a központi idegrendszerének a regenerálása.
– Az elmúlt húsz évben a tudomány óriási sikereket ért el az őssejtterápiában. Ám az emberi agyról még mindig keveset tudunk, így nem lehet megjósolni, hogy ennek a kezelésnek mi lesz az eredménye – kommentálta a hírt Nicola Acciari, a bolognai Bellaria Kórház idegsebésze.
Michael Schumacher 2013. december 29-én a délelőtti órákban a franciaországi Méribelben síelés közben szenvedett súlyos balesetet, két sípályát összekötő részen egy kőnek ütközött, ami felrepítette a levegőbe és egy sziklára esett. A hétszeres világbajnok a grenoble-i kórházban kómába esett, műtétek sorát hajtották végre rajta. 2014. június 16-án jelentették be, hogy felébredt a kómából, a rehabilitációja a lausanne-i egyetemi kórházban, majd svájci otthonában folytatódott.
Schumacher izomsorvadásban és csontritkulásban is szenved.