Szenzáció az osztrák labdarúgó Bundesliga 27. fordulójában: nem győzött az éllovas Red Bull Salzburg, és Szoboszlai Dominik sem lőtt gólt a Lavanttal-Arenában, sőt mivel 0-0 lett a Wolfsberg–Salzburg mérkőzés végeredménye, értelemszerűen gólpasszt sem adott.
Fotó: Facebook
Pedig a magyar tinédzser mindent elkövetett. Rengeteget volt játékban, minden szabadrúgást és szögletet ő végzett el, de talán kicsit fáradt vagy tompa volt ő is meg a Salzburg is az erőltetett menet közben, mert ezek a próbálkozások nem igazán sikerültek.
Mivel a második helyen nyomuló Rapid Wien 1-0-ra győzött Hartbergben, a Salzburg előnye öt fordulóval a zárás előtt öt pontra csökkent. 2019. március 10., azaz 37 mérkőzés óta most először fordult elő, hogy a Salzburg nem tudott gólt szerezni! Ez bizony szenzáció. Szoboszlaiék hét meccset nyertek sorozatban, de most megszakadt a szériájuk.
Az, hogy nem esett gól, szinte csodaszámba megy, mivel az osztrák Bundesliga két legeredményesebb csatára, a salzburgi Patson Daka és a wolfsbergi Shon Weissman találkozott, de sem a zambiai, sem az izraeli játékos nem tudott betalálni. A mérkőzés hőse Alexander Kofler, a házigazda kapusa volt, aki kivédte Szoboszlaiék szemét.