Szoboszlai-gála – így összegzi a legnagyobb példányszámú osztrák lap, a Kronen Zeitung a Red Bull Salzburg magyar válogatott középpályásának szerdai fantasztikus teljesítményét és mesterhármasát (még ha nem is klasszikus) a Sturm Graz elleni 5-1-es bajnoki mérkőzésen. A gólok közül az elsőnél – amit 28 méteres szabadrúgásból szerzett – meg is mérték a labda sebességét, 97 km/órával vágódott a jobb sarokba, miután átsüvített a sorfal fölött.
A meccs összefoglalója, Dominik góljaival:
A Kronen Zeitung a harmadik Szoboszlai-gól előtti Zidane-cselt „világklasszis megoldásnak” aposztrofálja, és nincs is ebben semmi túlzás. Maga Szoboszlai így nyilatkozott a meccs után az RB Salzburg honlapjának:
„Kilencven percig hajtottunk, nem álltunk le a gólgyártással, elégedett vagyok a csapat teljesítményével és a sajátommal is. Nagyon jól játszottunk, mindent beleadtunk, boldog vagyok, hogy három góllal tudtam segíteni a csapatnak. Nem akarunk már többé veszíteni. Kijöttünk a koronavírus-válságból, bajnokok leszünk.”
Fotó: www.redbullsalzburg.at
A csapattárs Maximilian Wöber nem szaporította a szót a Szoboszlai-gála kapcsán. Szobo nagy játékos lesz – mondta, hozzátéve, hogy „matchwinner”, azaz nyerőember volt a magyar tinisztár.
Az olasz média igencsak felbolydult Szoboszlai rövid karrierjének talán legnagyobb produkciója nyomán. Az Azzurrissimo.it szerint a Milan és a Juventus után már a Napoli látókörébe is bekerült az ifjú magyar tehetség, és ezt a Calciomercato.it kommentárja is megerősíti. A Tuttomercatoweb.com idézi a Gianlucadimarzio.com beszélgetését Marco Rossival, a magyar válogatott szövetségi kapitányával: „Van még hová fejlődnie, főleg a védekezésben, de a rúgótechnikája, a taktikai érettsége, és ahogy lát a pályán, az messze átlagon felüli. Ha Itáliában folytatná a pályafutását egy nagy klubnál, az sokat lendítene a fejlődésén, de csak akkor, ha rendszeresen játszani fog. Ha viszont csak a kispadra szerződtetnék, akkor azt javasolnám neki, hogy még egy darabig maradjon Salzburgban. Mert a legfontosabb az, hogy folyamatosan játsszon!”