– Nagyon fáradt vagyok, nagyon örülök, mert igaz, hogy nem egyéni versenyen, de most Marci ellen sikerült elérnem életem első top 100-as játékos elleni győzelmét. Az első szettben Marci nem annyira érezte a játékot, szerencsére nekem nagyon jól ment a tenisz, de fizikálisan eléggé elfáradtam. A második játszmában volt is egy kis probléma a vállammal, aztán a super tie-breakben a kezemnél is volt egy kis izomgörcs. Küzdöttem minden pontért, aztán nekem sikerült nyernem – nyilatkozta boldogan a Digi Sport híradójának, a Sport 24-nek Madarász Gergely.
– Geri nagyon jól játszott, nekem hosszú idő után ez volt az első kétszettes mérkőzésem, aztán szinte három szettet játszottunk majdnem 35 fokban. Kell egy kis idő, amíg visszarázódom a játékba, de jót fognak tenni ezek a mérkőzések – jegyezte meg Fucsovics.
Kisgyörgy Gergely a Diego SC elnökeként, egyúttal a Davis-kupacsapat edzőjeként figyelte csütörtökön a budapesti Nemzeti Edzésközpontban történteket.
– Olyan taktikát próbáltunk kidolgozni, azt az egyetlenegyet, amivel esélye lehetett Gergőnek, ez be is jött, de ehhez az kellett, hogy ma 120 százalékon teniszezzen. De kellett hozzá az is, hogy Marci rég játszott tétmérkőzéseket, és neki is vissza kell jönnie ebbe a körforgásba, hogy újra tétmeccseket játsszon – mondta Kisgyörgy.
Madarász Gergely tavaly indította újra profi pályafutását, és egészen komoly céljai vannak. – Az amerikai bajnokságban játszottam húszévesen, öt évig a tengerentúlon voltam. akkor olyan 600 körül voltam a világranglistán, és most kezdtem újra tavaly a profi világot. Amint újraindul a vírus után a versenyzés, onnantól én is ott leszek a viadalokon. A jövő évben a top 500 a cél, majd szépen lassan mennék egyre előrébb, aztán szeretnék bekerülni a top 200-ba – magyarázta az ifjú tehetség.
– Persze, most többen fölkapják a fejüket erre az eredményre, de azért messzemenő következtetést nem szabad levonni, dolgozni kell tovább, a világban ott van a többi játékos, akikkel meg kell küzdeni, hogy előre kerüljön – mondta Madarász esélyeiről Kisgyörgy Gergely.