Szoboszlai egy az egy ellen jobb Haalandnál. Többek között ezt is nyilatkozza a Red Bull Salzburg 19 éves magyar középpályása abban a terjedelmes interjúban, amit a France Footballnak, a világ egyik legtekintélyesebb sportági szaklapjának adott. Íme, az újabb bizonyíték, hogy mennyire felfigyelt a futballvilág Szoboszlaira.
A beszélgetés apropóját az adta, hogy a járványszünet utáni néhány meccsen a 19 éves labdarúgó 8 gólt és 11 gólpasszt termelt (az egész bajnokságban 12 gólt és 18 gólpasszt), ami az otthoni különmunkájának köszönhető. „Ennek érdekében átalakítottam a lakásom egyik szobáját edzőteremmé, és sokat futottam a salzburgi utcákon. Plusz még erőnléti edzőt is fogadtam” – mondja Szoboszlai az interjúban, de Shane Tusupot nem nevezi néven.
A 19 éves játékos, akit a Milan mellett az Atlético Madriddal is szóba hoztak, taktikai finomságokról is szót ejtett.
„Mindig fent van a fejem, mielőtt megkapom a labdát, már feltérképeztem a pályát, mi történik mögöttem, előttem, tőlem jobbra és balra, úgyhogy már előre tudom, mit fogok csinálni a labdával. Ez a képesség valahogy bennem van, ez nem a Red Bull Salzburg iskolája. Az 1-4-2-2-2-es felállást szeretem a legjobban, a csatárok mögött, a pálya bal oldalán helyezkedem, onnan indulok. Nagyon szeretem a kockázatvállalást és a szabadrúgásokat, minden edzés végén kint maradok a pályán, és rúgok még ötven szabadot” – magyarázza.
Szoboszlai sajnálta, amikor a télen a Dortmund elvitte Haalandot és a Liverpool Minaminót. „Igen, sajnáltam, mert nagyon jó barátaim, de nem estem kétségbe, mert tudtam, hogy nélkülük is jók leszünk. és jók is lettünk. Tudom, hogy ez az élet rendje, nekik feljebb kellett kerülniük. Egyébként szerintem egy az egy ellen jobb vagyok Erlingnél, bár tudom, hogy ő meg ugyanennek az ellenkezőjét mondaná, ha megkérdeznénk” – mosolyodik el Szoboszlai.
Aki töretlenül bízik abban, hogy a válogatott kijut az Európa-bajnokságra.
„Optimista természet vagyok, biztos vagyok benne, hogy kijutunk. Azt akarom elérni, hogy az emberek ismét szívesen nézzék a magyar válogatott meccseit, a magyar játékosokat, és itt nem elsősorban a magyar szurkolókra gondolok, hanem a külföldiekre is. Szóval ki fogunk jutni az Eb-re, méghozzá az én szabadrúgásgólommal!”