Világbajnokot megelőzve brillírozott a magyar kerékpáros

A koronavírus-járvány korlátozásainak enyhítését követően két spanyolországi 1.1-es besorolású egynapossal indultak újra a női kerékpárosversenyek, és Vas Kata Blanka (Doltcini-Van Eyck Sport) kiválóan szerepelve öt UCI világranglistapontot szerzett – számolt be minderről szombaton a Velo.hu szaklap.

Forrás: velo.hu2020. 07. 25. 17:32
Vas Kata Blanka remekül szerepel Spanyolrszágban Forrás: Instagram
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csütörtökön az Emakumeen Nafarroako Klasikoa 1.1-es besorolású viadal volt az első UCI kategóriás női verseny a március 3-i Le Samyn des Dames óta, amelyet követően a koronavírus-járvány miatt a hölgyek versenynaptára is jelentős változásokon esett át. A csütörtöki viadal Pamplona és Lekunberri között zajlott bő 118 kilométeren, két második és két első kategóriás emelkedővel, könnyűnek semmiféleképpen sem nevezhető útvonalon. A Velo.hu beszámolója szerint a mezőnyben szinte valamennyi topcsapat ott volt, azzal együtt, hogy a rajtot megelőzően több sornál sem találták rendben a koronavírus elleni védekezés kritériumait, így az eredetileg benevezett huszonhat klubból végül csak tizenhét indulhatott el. A pálya nehézsége olyannyira megrostálta a mezőnyt, hogy végül mindössze harmincöt kerekes jutott el a célvonalig, közte Vas Kata Blanka (Doltcini-Van Eyck Sport), aki ekkor a 31. helyen zárt. A győzelmet a papírformának megfelelően a 2019-es országúti világbajnok holland Annemiek van Vleuten (Mitchelton-Scott) szerezte meg.

Másnap a Clasica Femenina Navarra 1.1-es rajtjánál már szinte minden benevezett csapat ott lehetett, és a Pamplona környéki 122,9 kilométer is komoly nehézségek elé állította a karavánt. Van Vleuten ezúttal is magabiztosan győzött, számunkra viszont az a nagy hír, hogy Vas Kata Blanka ezúttal az előkelő tizenötödik helyen végzett, amivel öt UCI világranglistapontot szerzett. A magyar kerekes olyan ismert versenyzőket is megelőzött, mint a 2016-os olimpiai bajnok, 2018-as vb-győztes holland Anna van der Breggen (Boels-Dolmans) és az ausztrál bajnok Amanda Spratt (Mitchelton-Scott).

Vas Kata Blanka remekül szerepel Spanyolországban
Fotó: Instagram

A hazai női versenyzők közül legutóbb 1.1-es kategóriás versenyen Király Mónika tudott UCI-pontokat szerezni, még 2017-ben a Giro dell’Emilia egynaposán. Vas Kata Blanka július 26-án a szintén spanyol Durango-Durango 1.1-es versenyen folytatja.

A 18 éves Vas Kata Blankáról tudni kell, hogy februárban minden idők legjobb magyar eredményét érte el a ciklokrossz (terepkerékpár) világbajnokságon azzal, hogy az U23-as mezőnyben ezüstérmes lett.

Mit jelent az 1.1 -es besorolás?

Ezekre a versenyekre nagyrészt ugyanazok érvényesek, mint a kiemelt kategóriás viadalokra, azzal a különbséggel, hogy itt már csak a mezőny 60 százalékát alkothatják az első osztályú csapatok, és a pro kontinentális sorok mellett már bármely ország kontinentális csapata, illetőleg nemzeti válogatottja ott lehet a rajtnál.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.