A debreceni sprintert a 2019-es glasgow-i fedett pályás Európa-bajnokságon ismerhette meg az egész ország, ahol 60 méter gáton 7.97 mp-es országos csúccsal bejutott a döntőbe, de bokasérülés miatt ott már nem indulhatott el.
Versenyből, az országos bajnokságról két aranyéremmel a tarsolyában indult Turkuba, hiszen szombaton 100 síkon és gáton is győzött Budapesten. A keddi turkui verseny elődöntőjében úgy tűnt, kicsit megviselte az ob és az utazás, mivel önmagához képest visszafogottabban futott, igaz, 13.03 mp-es idejével és harmadik helyével így is biztosan került a döntőbe.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
A fináléban lényegesen jobban kapott lábra, mint egy órával korábban, féltávtól pedig kiváló ritmusban vette a gátakat, így a 12.68 mp-es idővel célba érő holland Nadine Visser, illetve a 12.79-cel második olasz Luminosa Bogliolo mögött a harmadik helyen végzett.
Kozák idei legjobbján hét, egyéni csúcsán pedig három századot faragott, egyúttal a 12.84 másodperces olimpiai szintidőnél is jobbat futott, ugyanakkor a kvalifikációs időszak korábbi felfüggesztése miatt ezzel még nem biztosította helyét a jövő évre halasztott tokiói játékokra. Az országos csúcsot Siska Xénia tartja 12.76-tal még 1984-ből. Ettől az eredménytől Kozákot tehát már csupán 9 század választja el.
– Két éve futottam az egyéni csúcsomat, azóta szerettem volna megjavítani. Most meg is könnyebbültem, hogy végre sikerült. Remélem, lesz folytatása, mert úgy érzem, van még ebben jobb is – mondta a Kossuth rádió Sportvilág című műsorában Kozák Luca, hozzátéve: nem bánkódik, hogy nem szerzett kvótát, mert szerinte ha most sikerült, akkor jövőre is fog.
A többi magyar is jól teljesített
A verseny másik három magyarja is jól szerepelt. A világbajnoki kilencedik gerelyhajító, Rivasz-Tóth Norbert jó sorozatot produkált, s harmadjára elért 82,22 méteres eredményével a negyedik helyet szerezte meg, egyben közel másfél méterrel javította meg idei legjobbját (80,97 m). A számot a németek 2017-es vb-győztese, Johannes Vetter nyerte kiemelkedő, 91,49 méteres dobással, amivel toronymagasan vezeti a világranglistát.