időjárás -1°C Mária 2022. december 8.
logo

A Salzburgnak is sikerült, újabb magyar jutott be a BL-be

Dubai Viktória
2020.09.30. 23:09
A Salzburgnak is sikerült, újabb magyar jutott be a BL-be

Az első mérkőzéshez hasonlóan a párharc visszavágóján is büntetőből volt eredményes Szoboszlai Dominik a Makkabi Tel-Aviv ellen a Bajnokok Ligája-selejtező rájátszásában. Csapata, a Red Bull Salzburg 3-1-re győzte le izraeli ellenfelét, összesítésben 5-2 arányban, sorozatban másodszor jutott be a BL csoportkörébe.

Lehetetlen helyzetbe került a Makkabi Tel-Aviv a Red Bull Salzburg elleni párharc előtt. Az odavágót kilenc játékosnak kellett kihagynia koronavírus-fertőzés miatt, a visszavágóra pedig egész kezdőcsapatnyi labdarúgó maradt ki a keretből a fertőzés vagy sérülés miatt. Az izraeli bajnokságban sorban halasztotta el a találkozóit, a Bajnokok Ligája selejtezőiben viszont erre nem volt lehetőség, mivel volt legalább tizenhárom mezőnyjátékos és két kapus, aki a klub rendelkezésére állt.

Az első mérkőzést hazai pályán 2-1-re bukta el a Tel-Aviv, így a helyzete tényleg kilátástalannak tűnt. Ráadásul a visszavágón sem az izraeli csapat vette kezébe az irányítást, hatalmas mezőnyfölényben játszott a Salzburg. A 16. percben ezt sikerült gólra is váltani. Az izraeliek védelmi hibák sorozatát hajtották végre, még gólpasszt is adtak Patson Dakának. Daniel Tenenbaum kapus ugyan beleért a lövésbe, de védeni nem tudott. Ezután is az osztrák együttes támadott, de közben a salzburgi védelem a nagy semmittevésben elkényelmesedett, és a 30. percben Eden Karzev kétszer is kapura lőhetett egymás után. Az elsőt még fogta Cican Stankovic, a kipattanó viszont visszakerült a játékos elé, második próbálkozása már bement.

Gólszerzők egymás közt: Eden Karzev és Szoboszlai Dominik
Fotó: EPA/CHRISTIAN BRUNA

A Salzburg erőre kapott, két perccel később hatalmas ziccere volt, amelyet egy majdnem (rendkívül komikus) öngól követett. Emellett Szoboszlai Dominik sem tétlenkedett, előbb volt egy hatalmas szabadrúgása, amit az ellenfél kapusa kitenyerelt. A félidő végén rúgott büntetőjével szemben már nem volt esélye Tenenbaumnak. A Tel-Aviv vezetőedzője, Giorgos Donis ezt már nem bírta elviselni, szitkok hadát zúdította a játékvezetőre, aki a görög szóvirágokat kiállítással „jutalmazta”.

A második félidőben a vendégek felrázták magukat, egyre többet támadtak. De rengeteg volt a hiba a mezőnyben, sok volt az elrontott passz. Ziccerekhez sem igazán, nemhogy gólhoz jutott volna az izraeli együttes. Ezzel ellentétben, a 68. percben a salzburgi Patson Daka másodszor is betalált, Albert Vallci beadása után a zambiai csatár magányosan fejelt a kapuba. Ez a gól eldöntötte a továbbjutást, ezután már csak kisebb helyzetek voltak mindkét oldalon. Szoboszlai Dominik végigjátszotta az összecsapást.

Bajnokok Ligája selejtező, 4. forduló:

Red Bull Salzburg–Makkabi Tel-Aviv 3-1 (2-1)

Gólszerző: Daka (16., 68.), Szoboszlai (45+4.), ill. Karzev (30.)

Továbbjutott: Red Bull Salzburg 5-2-es összesítéssel

További eredmények:

Midtjylland–Slavia Praha 4-1 (0-1), tj. Midtjylland 4-1-es összesítéssel

PAOK–Krasznodar 1-2 (0-0), tj. Krasznodar 4-2-es összesítéssel

 

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.