A 67 éves, marosvásárhelyi születésű tréner 2009-ben a Standard Liege-zsel bajnokságot és szuperkupát nyert, akkor az év legjobb edzőjének is megválasztották Belgiumban. Az elmúlt szezonban a Royal Antwerp vezetőedzője volt, s a kupadöntőig menetelt csapatával, amely azonban a koronavírus-járvány miatt elhalasztott finálét már nélküle nyerte meg, mert Bölöninek közben lejárt a szerződése, és azt nem hosszabbították meg. Augusztus 1-jén az Antwerp az esélyesebbnek ítélt FC Bruges elleni 1-0-s sikerrel 28 év után lett újra – összességében harmadszor – Belga Kupa-győztes. A 2019/20-as bajnokságban amúgy az Antwerp a negyedik helyen zárt, s csak két ponttal maradt el az ezüstérmes Genttől, de ez nem volt elég ahhoz, hogy a trénerrel szerződést hosszabbítsanak, aki ezt nehezen élte meg.

Hihetetlen sztori: az Inter BL-hősét a rák mentette meg a teljes összeomlástól
Francesco Acerbi a rákot kétszer is legyőzte, most pedig az Interrel Bajnokok Ligája-döntős.