Hivatalos honlapján jelentette be a portugál Benfica labdarúgóklub, hogy a 24 éves Rúben Diast szerződtette a Manchester City. Dias 2017-ben mutatkozott be a felnőttek között, azóta 137 tétmérkőzésen szerepelt a Benfica első csapatában, összesen 12 gólt szerzett. Dias a portugál válogatottban eddig 19 alkalommal szerepelt.
Dias a manchesteriek ötödik nyári igazolása Pablo Moreno, Ferrán Torres, Nathan Aké és Scott Carson után.

A fiatal portugál érkezésével a Citynél azt remélik, hogy kevésbé lesz sebezhető a védelem, amely vasárnap például öt gólt kapott a Leicester Citytől. A City menedzsere, Pep Guardiola a nyáron fontolóra vette Kalidou Koulibaly átigazolását, de sokallta a Napoli által kért nyolcvanmillió eurós összeget.
A 32 éves argentin Nicolás Otamendi fordított utat tesz meg, mint a Dias: a Citytől öt szezon után távozó kétszeres angol bajnok védő a Benficánál folytatja a pályafutását.