Nem olyan régen, a 2016-os Brazil Nagydíjon is bőven volt kalamajka: a zuhogó esőben a biztonsági autó mögül indult a mezőny, s a piros zászlóval kétszer is félbeszakított, háromórásra nyúlt futamon Grosjean (Haas), Ericcson (Sauber), Räikkönen (Ferrari) és Massa (Williams) is lebontotta az autóját. A két újraindításnál a pilóták a vizes aszfalton a biztonsági autó mögül indulva ragaszkodtak neki újra, s végül azt a futamot is Hamilton nyerte meg. Vasárnap a Toszkán Nagydíjon eső nélkül is sorban hullottak ki az autók balesetek miatt: a rajt után Gasly (Alpha Tauri) és Verstappen (Red Bull) nyitotta a sort, majd az első, még repülőrajtos újraindítás utáni tömegbalesetben Sainz (McLaren), Giovinazzi (Alfa Romeo), Magnussen (Haas) és Latifi (Williams) autója tört rommá, később pedig defekt miatt Stroll (Racing Point) kötött ki a gumifalban.
A Toszkán Nagydíjon két állórajtos újraindítás volt – a második Stroll balesete után –, vagyis Mugellóban háromszor is így indult el a mezőny, amire a Formula–1-ben korábban csak két alkalommal volt példa: az 1987-es Osztrák és az 1990-es Belga Nagydíjon. Spielbergben már a hétvége is rosszul indult, Johansson (McLaren) az egyik szabadedzésen elütött egy szarvast! A futamon aztán az első és a harmadik rajt között majdnem két óra telt el, a versenybíróság akkor ennyi időt adott a szerelőknek, hogy az összetört autókat üzemképes állapotba hozzák – azt a versenyt Mansell (Williams) nyerte meg. Három év múlva Spában Sennát (McLaren) intették le elsőként.
De kanyarodjunk vissza a Toszkán Nagydíjhoz, amely után a Nemzetközi Automobil-szövetség a tömegbalesetben pórul jár Magnussen és Latifi mellett Kvjatot (Alpha Tauri) is beidézte. Végül tizenkét pilótát (!) részesített megrovásban: a trió mellett Giovinazzit, Sainzot, Strollt, Albont (Red Bull), Ricciardót (Renault), Pérezt (Racing Point), Norrist (McLaren), Ocont (Renault) és Russellt (Williams). A versenybírók megállapítása szerint a baleset kiváltó oka az említettek nem megfelelő gázpedál- és fékhasználata volt, egyértelmű felelős nincs, a pilóták nem voltak elővigyázatosak. A testület közleménye kiemeli, hogy az élen haladó Bottasnak joga volt megválasztani a tempóját, miután a biztonsági autó fényeit lekapcsolták. A történet nem bonyolult: Bottas a célegyenesben visszavette a sebességet, nehogy a mögötte haladó Hamilton a szélárnyékból megelőzze, a legtovább húzta, hogy a gázra lépjen. A mezőny vége azonban ezt nem észlelte, így következett be a ráfutásos balesetcunami.