Sean Simpson neve jól cseng a nemzetközi jégkorongéletben. Kanadai létére játékosként különösebb eredményekkel nem büszkélkedhet, egyetlen meccsen sem szerepelt az NHL-ben, jobbára Európában játszott, igaz, így is eljutott a válogatottságig.
Edzőként annál sikeresebb. Svájc 2013-ban az ő vezérletével szerzett ezüstérmet a világbajnokságon, a kanadai nemzeti együttessel pedig megnyerte a Spengler-kupát. Svájcban és Németországban több klubcsapatnál is dolgozott, legnagyobb sikereként volt svájci, valamint német bajnok a Zuggal, illetve a München Baronsszal, a Zürich Lionsszal pedig a Bajnokok Ligáját nyerte meg. Az előző idényben a svájci Fribourg-Gotteron tanácsadója volt.
– Klub- és válogatott szinten is sikereket ért el, ez döntött mellette. Szimpatikus, nagy tudású, jól felkészült szakember, akitől azt várjuk, hogy újra építsen fel egy harcias, nyerni akaró, magyar virtusú csapatot – indokolta Simpson kinevezését Vas Márton, a szövetség általános igazgatója.
Sean Simpson szeptember végén érkezik Magyarországra. Az első hetekben a mérkőzéseket járva ismerkedik majd a csapatokkal, játékosokkal, majd – amennyiben a körülmények lehetővé teszik – a novemberi felkészülési tornán bemutatkozhat a válogatott kispadján.
Az eddigi szövetségi kapitánynak, a finn Jarmo Tolvanennek áprilisban lejárt a hároméves szerződése, amit nem hosszabbítottak meg a felek. A finn edző irányításával a magyar válogatott a 2018-as hazai rendezésű divízió I/A világbajnokságon drámai körülmények között – a britekkel játszott mérkőzés vége előtt 15 másodperccel kapott góllal – maradt le az A csoportos feljutásról. Egy évvel később Tolvanen egészségi okok miatt nem tudott részt venni a kazahsztáni vb-n, ahol a mieink csalódásra csak ötödikek lettek, az idei ljubljanai torna a koronavírus-járvány miatt elmaradt.
A magyar válogatott, még Tolvanennel, februárban sikerrel vívta meg az olimpiai selejtezőt Nottinghamben, így még versenyben van a 2022-es pekingi olimpiai szereplésért. A selejtező utolsó körét a tervek szerint jövő augusztusban rendezik Rigában.