Az FTC elhalasztotta a norvég Vipers Kristiansand és a francia Metz HB elleni mérkőzését , és vasárnap sem akart játszani, ám ezt az európai szövetség már nem engedélyezte. A vendégek keretéből Kisfaludy Anett, Pásztor Noémi, Kovács Anett, Klujber Katrin, Háfra Noémi, valamint a német Julia Behnke és Emily Bölk hiányzott, bekerült viszont négy olyan utánpótláskorú kézilabdázó, akik még a felnőtt NB I-ben sem játszottak. A hazaiak a decemberi világbajnokság legértékesebb játékosának választott holland Estavana Polmant nélkülözték, aki súlyos térdsérülés után gyógyul.
A magyar csapat eleinte remekül tartotta magát, a hazaiak a 11. percben vezettekk először, és még a 19. percben is csak 7-6 állt az eredményjelzőn. Ezt követően azonban az FTC egyre többet hibázott mezőnyben és támadásban is, ezt, illetve Rikke Poulsen védéseit kihasználva az Esbjerg gyors, könnyű gólokkal elhúzott, és a szünetben már 13-9 volt az állás a javára.
A 37. percben a házigazdáknak időt kellett kérniük, mert a Ferencváros remek védekezéssel és hatékony támadójátékkal kezdte a második félidőt, és 14-13-ra felzárkózott. A folytatásban a magyar együttes négyszer támadott az egyenlítésért, és negyedszer sikerrel is járt, majd remek összpontosítással a vezetést is átvette. Volt olyan tizennégy perces időszak, amelyet 9-3-ra megnyert a vendégcsapat, amely a dánok egyenlítése után megint lendületbe került, és három góllal ellépett. Az FTC újabb 5-0-s sorozattal döntötte el a meccset.
A mezőny legeredményesebb játékosa Kovacsics Anikó volt hat góllal, Schatzl Nadine ötször volt eredményes.
Női kézilabda Bajnokok Ligája
A csoport, 4. forduló:
Team Esbjerg (dán)–FTC-Rail Cargo Hungaria 21-24 (13-9)
A két győzelemmel és két döntetlennel álló címvédő Győri Audi ETO KC jövő szombaton a román Ramnicu Valcea együttesét fogadja, az egy győzelemmel és egy vereséggel rendelkező Ferencváros pedig egy hét múlva az ugyancsak román CSM Bucuresti vendége lesz a BL csoportkörében.
További eredmények:
BBM Bietigheim (német)–Rosztov-Don (orosz) 31-32 (16–17)
Metz Handball (francia)–Krim Ljubljana (szlovén) 33-27 (19-11)
Vipers Kristiansand (norvég)–CSM Bucuresti (román) 30-25 (14-12)
B csoport: Győri Audi ETO KC–Odense HB (dán) 32-25 (16-11)