2019-ben térd- és bokasérülés kínozta, egy évre rá kirobbanthatatlan a DAC-ból, és Marco Rossi is megtalálta a helyét a magyar válogatottban. Az 1995-ös születésű Kalmár Zsolt nagyon hálás a kapitánynak, amiért végig bízott benne. – Alig hogy felépültem az egyik sérülésemből, máris jött a második Uruguay ellen. A családom és a barátnőm tartotta bennem a lelket, egy percig sem adtam fel, tudtam, hogy mi a célom, ott szeretnék lenni a válogatottal az Európa-bajnokságon. Sikerült kiharcolnunk a részvételt, és ezért nagyon boldog vagyok – mondta a vörös hajú középpályás a Szerbia elleni, holnap esedékes Nemzetek Ligája-mérkőzés előtt.

Fotó: Mirkó István
Kalmár az Izland elleni meccsel kapcsolatban megjegyezte: nagyon hiányoztak a szurkolók, akik minden nehéz pillanaton átsegítették eddig is a csapatot, de ha volt egy kis öröm az ürömben, akkor az, hogy hallották egymást a pályán a játékosok, és ez – többek között – az egyenlítő gól előtt jól jött a csapatnak. Természetesen szóba került a győztes gólt szerző Szoboszlai Dominik: Izland ellen játszott, kezdett először egymás mellett a két középpályás. Kalmár bizakodó a jövőbeni együttműködést illetően. – Ha a jövőben minél többet játszunk együtt, akkor jó páros lehetünk a középpályán – hangsúlyozta a Dunaszerdahely játékosa. S ha már Szoboszlai: az ifjú középpályás kijelentette, hogy ő Cristiano Ronaldo ellen szeretne futballozni, már alig várja, hogy a jövő nyári Eb-n ez megvalósuljon. Kalmár már „kipipálta” ezt az élményt, így hirtelen nem is tudja megmondani, melyik az a csoportmeccs, amelyet különös izgalommal vár. – Mindhárom meccs jó tapasztalat lesz, de addig még sok mérkőzésünk van hátra, remélem, azokat sikerrel tudjuk venni, és nagy önbizalommal várhatjuk az Európa-bajnokságot – fogalmazott a labdarúgó.
Kalmár nem fél attól, hogy az „év meccse” után nehéz lesz felpörögni a Szerbia elleni holnapi mérkőzésre. – Nem lesz nehéz, már csak azért sem, mert van egy komoly célunk: szeretnénk megnyerni a csoportot, és ezért mindent meg fogunk tenni. Nagyon támogató, jó közösség alakult ki a válogatottnál. Mindenki egy hajóban evez, és jó hatással van a másikra – szögezte le a győri nevelésű középpályás.