Ez a túlélés éve, 2003-ban volt ilyen gyér az érdeklődés

Nemcsak az élsportot, hanem a szabadidősportot is megrengette 2020-ban a koronavírus-járvány. A hazai futóversenyek rendezésében zászlóshajónak számító Budapest Sportiroda idei sporteseményein 48 ezer nevezőt regisztráltak, ez több mint hatvan százalékkal kevesebb, mint az előző években. Legutóbb 2003-ban, azaz 17 évvel ezelőtt volt ilyen alacsony a részvétel.

Magyar Nemzet
Forrás: BSI2020. 12. 16. 15:30
null
BSI Forrás: futanet.hu
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A legnagyobb hazai szabadidősportesemény-szervező Budapest Sportiroda (BSI) idei éve pont olyan volt, mint egy klasszikus amatőr maratonista versenye. A futó lelkiismeretesen felkészül, minden nagyon jól megy a táv elején, aztán jönnek a nehézségek, de a végén eléri és átszakítja a célszalagot.

– 2019-ben tizennyolc eseményen több mint 130 000 nevezőt szolgáltunk ki, így tavaly év vége után joggal bizakodtunk egy még sikeresebb 2020-ban. Igaz, hallottunk a Covidról, de ahogy a gazdaság legtöbb szektorát, úgy minket is váratlanul és felkészületlenül ért – kezdte évértékelőjét Kocsis Árpád, a BSI ügyvezetője.

A márciusi rendezvénytilalom alig három héttel érkezett az évek óta 30 000 nevezővel zajló Telekom Vivicittá előtt. Ekkor már tele voltak a raktárak az esemény eszközeivel, ajándékaival, így a cég azonnal tetemes veszteséggel szembesült. S a június végi lazítás után a novemberi újabb korlátozásig az év második felére tervezett események több mint felét nem rendezhette meg. A BSI-t kiemelten érintette a külföldi futók beutazási korlátozása, elmaradása is. Országosan általános volt, hogy a szokásos létszám 30–80 százaléka nevezett idén, és alig volt néhány kisebb esemény az országban, amely nem vagy csak alig veszített résztvevőt.

Végül nyolc BSI-esemény maradt el, négyet lehetett halasztott időpontban megrendezni 2020-ban, ezeken a nevezők száma mindösszesen 48 000 volt, ami 63 százalékkal kevesebb, mint az előző években. Legutoljára 2003-ban, azaz 17 évvel ezelőtt volt ilyen alacsony a részvétel.

A 2020-as évben a rajtzónában kötelező volt a maszkviselés
Fotó: futanet.hu

Ami nem változott 2020-ban, az az események hangulata. Akik elindultak, ugyanakkora örömmel, elégedettséggel és fáradtsággal értek célba. A BSI által tíz éve elindított jótékonysági programok sem álltak le, bár itt is jelentős volt a visszaesés a gyűjtött, felajánlott összegekben. Az elmúlt évek 50-60 millió forintos jótékonysági termésével szemben most valamivel több mint 17 millió forint adomány talált gazdára. Ennek ellenére továbbra is igaz a mondás: ma már nincs esemény jótékony futók nélkül.

A BSI a kezdetektől élen jár abban, hogy a nagyvilágban sikeres ötleteket, újdonságokat elsőként vezeti be a hazai futóeseményeken. Tavasszal a cég ismét gyorsan reagált, és 4 hét alatt megalkotta saját virtuálisverseny-szoftverét. A már létező, de eddig itthon alig ismert, egyedi versenyforma – a választott távot nem egy valóságos rendezvény keretében, hanem tetszőleges helyszínen teljesítik a résztvevők, a teljesítés igazolását online felületre töltve fel – gyorsan népszerű lett.

Az idei hat virtuális BSI-versenyre húszezer nevezés érkezett, köztük 23 országból 520 külföldi futóé. Ez a versenyforma rengeteg résztvevőnek adta meg a teljesítés jóleső érzését, a BSI-nél pedig hozzájárult a válság túléléséhez. A Telekom Vivicittá virtuális verzióját 8200 futó teljesítette, amely így nemzetközileg is jelentős virtuális eseménynek számít. Érdekes újdonság volt az idén teljesen elmaradt iskolai futamok helyett októberben meghirdetett virtuális Telekom Sulicittá. Ennek keretében országszerte 32 iskola csaknem 9000 tanulója futott saját szervezésben, és kapta meg a tavasszal elmaradt esemény befutójának érmét.

– Senki sem tudja, mikor szabadul meg az ország a vírustól, mikortól lehet ismét rendezvényeket tartani. Egyelőre reménykedünk a tavaszi nyitásban, már több verseny nevezését el is indítottuk. De arra is felkészülünk, hogy az eseményeket új időpontra kell halasztani. Ebben már sajnos jól kialakult gyakorlatunk van, könnyebb lesz a versenyeket átszervezni, mint idén. Egyébként bízunk a futóélet gyors regenerációjában, és abban, hogy egy-két év múlva újabb és egyre magasabb részvételi csúcsok jönnek. A Spuri Futóboltok hálózatának forgalma a járvány intézkedései ellenére is növekedett, és sok olyan vásárló jött, aki most kezdi a futást. Rövid időn belül ők is csatlakoznak majd a futóeseményekre nevezők népes táborához – véli Kocsis Árpád, aki a BSI mellett a Spuri Futóboltok egyik tulajdonosa is.

A 2021-re tervezett események listája itt érhető el.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.