Bent Nyegaard tehet mindenről. A dán TV2 szakértője piszkálta fel a szerbek önérzetét, legalábbis Kristina Liscsevics megnyilvánulása erre engedett következtetni. A román Valcea irányítója megköszönte a korábbi kiváló edző sértegetését, miután Szerbia hatalmas meglepetésre 29-25-re legyőzte Hollandiát pénteken, a lapzártánk után véget ért mérkőzésen. Nyegaard egyébként azzal verte ki a biztosítékot a szerbeknél, hogy a szíve szerint hazaküldte volna a teljes keretet az Eb-ről az első pozitív minták után. A szerbek maradtak, és kezdésként a meccsen súlyos sérülést szenvedő világsztár, Andrea Lekics nélkül hatgólos hátrányból, főleg a hét a hat elleni támadó játékuknak és a nyitott védekezésüknek köszönhetően hatgólos hátrányról fordítottak a világbajnok Hollandia ellen 29-25-re. Így a mai meccsnek is felértékelődött a jelentősége: győzelem esetén életben maradnak a továbbjutási remények, a vereségre pedig nem is akartunk gondolni a mérkőzés előtt.
A magyar válogatott szakmai stábja, a két kapitány, a két Gábor, Danyi és Elek hangsúlyozta, hogy nem a tudás, hanem a lélektelen játék miatt veszített a csapat a vírus miatt megtizedelt, erősen tartalékos horvát válogatott ellen. Tóvízi Petra még ehhez hozzáfűzte, hogy őt aztán semmivel sem lepték meg a horvátok, sokkal inkább a saját teljesítményük volt meglepő.
Kíváncsian vártuk ezek után, hogy mire megy a feltüzelt, önérzetében sértett, de kevesebb, mint egy napot pihenő szerb válogatott az első meccset önmagát alulmúló magyarral szemben. Tétmérkőzésen eddig mindig legyőzte a magyar a szerb válogatottat.
Nálunk Szöllősi-Zácsik és Klujber volt a két átlövő, Kovacsics vezényelte a támadásokat, a kapuban Bíró kezdett, a két szélen Schatzl és Lukács, a beálló poszton Tóvizi kapott lehetőséget. Háfra meglepetésre a padon kezdte a meccset. Az első két magyar támadás pontatlan volt, Pop-Lazics góljával a szerbek szerezték meg a vezetést, de aztán az MTK átlövője, Szöllősi-Zácsik agresszív betörésből egyenlített, egyszersmind ki is küldte a Bonaventura bírókettős az egyik szerb védőt. Bíró Blanka bravúros védése után Kovacsics lőtt egészpályás gólt, majd Szöllősi-Zácsik is hozzátett még egyet a terméshez. Három perc, három magyar gól. Jól indult a meccs.