Belgrádban egyébként az idei Eb-n ezüstérmes Lévai Zoltán is szomorú volt a második helye miatt, s mint elmondta, a találkozó után a kétszeres olimpiai bajnok Vlaszovon látszódott, hogy nem esett neki jól a mérkőzés.
A világbajnok, s most is aranyérmes Korpási Bálint természetesen elégedetten nyilatkozott, de ő is elismerte, hogy ezen a versenyen nem brillírozott.
A szabadfogású csapatból a már olimpiai kvótás, világbajnoki harmadik Muszukajev Iszmail (65 kg) ezüstérmet nyert, Kuramagomedov Murad pedig ötödik lett. Noha a szabadfogású válogatott szövetségi kapitánya, Dvorák László magánéleti problémák miatt nem vehetett részt a belgrádi seregszemlén, online figyelte a történteket.
– Muszukajev zseniálisan küzdött, bíztam abban, hogy az örmény Tevanjant is felőröli, de nem feküdt neki a stílusa. Murad nagy hibát vétett azzal, hogy az utolsó pillanatban kilépett a szőnyegről a szlovák Szalkazanovval szemben, emiatt csúszott le a dobogóról. Gamzatgadzsi Halidovot (57 kg – a szerk.) is kiemelném, aki súlyos térdsérülésből visszatérve nyert a felnőtt vb-bronzérmes indiai Ravi ellen. Antal Dánielt (70 kg), Vilhelm Richárdot (61 kg) és Vida Csabát (79 kg) egyaránt dicséret illeti, nagyon elégedett vagyok velük, kiválóan birkóztak, keményen küzdöttek – nyilatkozta Dvorák László.
A női válogatottat – betegségek és sérülések miatt – csak két magyar, az Eb-ezüstérmes Németh Zsanett és az ifjúsági olimpiai ezüstérmes Szél Anna (62 kg) képviselte. Előbbi egy, utóbbi két mérkőzés után esett ki.
– Egyiküknek sem alakult zökkenőmentesen az éve, sérülés miatt hosszabb kényszerpihenőre kényszerültek, Anna ráadásul 2019-hez képest három (!) súlycsoporttal feljebb versenyez. Neki sajnos a meccs közben kiment a térde, megsérültek a szalagjai, reméljük, nem nagy a baj. Zsanett az olimpiai bajnok kanadaitól, Wiebétől kapott ki, és nem birkózott jól; közel sincs olyan állapotban, amilyenben kellene. Nem azt vártam, hogy világbajnok formában lesznek a lányok, de ennél azért többet reméltem. Az biztos, hogy sok feladatunk lesz a márciusi olimpiai kvalifikációs viadalig – szögezte le Ritter Árpád, a női szakág szövetségi kapitánya.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!