Kóger Dániel még februárban, a nottinghami olimpiai selejtezőtornán sérült meg. A magyar jégkorong-válogatott – külföldön szereplő kulcsjátékosai nélkül is – továbbjutott, ő viszont térdszalag-szakadás miatt hosszú időre kidőlt. Vasárnap óta azt is tudjuk, egy hónap híján kerek egy esztendőre.
A sérülés túlzás nélkül súlyos következményekkel járt: klubja, a Fehérvár nem hosszabbította meg a nyáron lejárt szerződését. Az FTC adott lehetőséget neki, még novemberben bejelentette a szerződtetését.
– Miután a Fehérvár egyértelművé tette, hogy nem hosszabbítja meg a szerződésemet, többen is megkerestek. Mindenképpen Magyarországon akartam maradni, ezért nagy megtiszteltetés, hogy ajánlatot kaptam a Ferencvárostól. A Fradi az elmúlt két év alapján az Erste Liga legerősebb csapata, sőt januárban a Magyar Kupa elhódításával a Fehérvárnak és a DVTK-nak is bizonyított. Nem titok, hogy több barátom is a Fradiban jégkorongozik, ezért is örülök a lehetőségnek – nyilatkozta akkor Kóger, aki 2008-ban a szapporói feljutáskor még nem, egy évvel később, a svájci A csoportos világbajnokságon viszont már tagja volt a válogatottnak.

Fotó: MTI/EPA/Anatolij Malcev
Többen arra számítottak, hogy már az óévben újra pályára lép, a nagy pillanat azonban csak vasárnap jött el. Igaz, egyből a MAC elleni rangadón. S ahogy ő is remélte, egy sorban szerepelt gyerekkori barátjával, Nagy Gergővel.
Az újbudaiak jobban kezdték a találkozót, gyorsan elhúztak 2-0-ra, a Fradi éppen Kóger találatával szépített. A meccs végig szoros volt, a Fradi az 53. percben egyenlített harmadszorra is (4-4), majd a vezetést is megszerezte. A hajrában Kangyal Balázs, a MAC edzője lehozta a kapusát, Bálizs Bencét, az FTC üres kapus találattal nyert 6-4-re.
A különbséget egyfelől a másfél hónapja lábtörést szenvedett Sofron István – nélküle egyértelműen gyengébb a MAC –, másfelől Kóger jelentette. Utóbbi így beszélt a visszatéréséről:
– Nagy kő esett le a szívemről, hogy ismét jégen vagyok, nagyon hosszú volt a kihagyás. Örülök, hogy győzelemmel sikerült visszatérni. Csak akkor lehetett volna szebb, ha a szurkolók is itt vannak velünk. A saját játékomban és a csapatéban is sok kivetnivalót lehet találni, de ha így is nyertünk, akkor nyugodtak lehetünk.