A Magyar Nemzet is beszámolt róla, hogy péntek este Onódi Ákos védte az Aston Villa kapuját a Liverpool elleni FA-kupa-mérkőzésen. Az angol sztárcsapat 4-1-re győzött a papírformának megfelelően, ám a 19 éves magyar kapus rengeteg elismerést kapott a találkozót követően, miután nyolc védéssel zárta a meccset, és több bravúrt is bemutatott. A koronavírus miatt a birminghami klub az U23-as és az U18-as keretéből állította ki a csapatát, amely nem is vallott szégyent, és ebben főszerepet játszott Ónodi Ákos.
Kieran Doody, a UK Today szerkesztője szerint Onódi a teljesítménye után minden bizonnyal az ország összes megfigyelőjének listájára felkerült, Jake Humphrey, a BT Sports munkatársa pedig így dicsérte Onódit: „Számos kiemelkedő védése volt az első félidőben a Pool ellen, amelynél korábban próbajátékon is volt. Különleges este ez neki!” Brendan Dunlop, a Fox Sports munkatársa is kiemelte a 19 éves játékost a szünetben: „Nagyszerű első félidőn vannak túl a Villa fiataljai. Onódi Ákos kulcsvédésekkel tartja meccsben a csapatot.”

Emellett több liverpooli csatorna is elismerően írt a kapusról, ráadásul rengeteg szurkoló is dicsérte Onódit – sokak szerint a magyar tehetség Emiliano Martínez utódja lehet az Aston Villánál, nem mellesleg már most beférne az első csapat keretébe. Onódi Ákos nyolc pénteki védése egyébként 2018 márciusa óta a legtöbb PL-alakulattól az FA-kupában. Érdekesség, hogy a futballista néhány éve épp a Liverpoolnál járt próbajátékon, de egy sérülés miatt nem szerződtették, a Villa pedig lecsapott rá.
Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsre név szerint ugyan nem emelte ki Onódi Ákost, de elismerően nyilatkozott az Aston Villa fiataljairól:
– Az Aston Villa fiataljai nagyon jól teljesítettek, szervezetten játszottak. A meccs elején megszereztük az első gólt, aztán nem játszottunk elég gyorsan. A második félidőben ezt jó focival orvosoltuk, szóval elégedett vagyok. Még sohasem néztem szembe ilyen kihívással edzői karrierem során, hiszen fogalmam nem volt, kik ellen játszunk majd. A teljes felkészülést és videóelemzést kidobhattuk a kukába, és új stratégiát kellett bevetnünk. Ezek a fiatal srácok jól futballoznak, és ha nem vagy elég jó ellenük, akkor problémáid lesznek. A második félidőben úgy játszottunk, ahogyan az elején is kellett volna, ezért nyertünk.