Nem tudja folytatni a Szaúd-Arábiában zajló Dakar-ralit a Szalay Balázs–Bunkoczi László-páros. A magyar duó a csütörtöki bukás után elindult a pénteki szakaszon, de az Opel Dakar Team Facebook-oldala szerint tíz kilométerrel a start után megszűnt az autóban a négykerék-hajtás, ezért visszafordult a kiindulási ponthoz.

Fotó: Opel Dakar Team
Szalayiék kétkerék-hajtással nem tudták volna teljesíteni a gyorsaságit, ezért az aszfaltos úton mentek át Háilba, a szombati pihenőnap helyszínére. Elvben folytathatták volna a versenyt, ha erre a napra felhasználják az úgynevezett jokert, de a továbbiakban eredményük már csak a napi értékelésbe számított volna bele, az összetettbe nem. Az Opel Dakar Team kettőse végül úgy döntött, hogy tartalékalkatrészek hiányában nem folytatja a versenyt.
– Huszonöt éve, amikor először indultam a Dakaron, az elejétől kezdve szenvedtünk, és ez most sajnos megismétlődött – mondta Szalay Balázs, aki eddigi 15 Dakarjából kilencet befejezett. – Már az első napon nagy hátrányba kerültünk, amikor eltört a kormányösszekötő, onnantól minden egyes nap szenvedés volt a rossz rajthely és a technikai gondok miatt. Aztán tegnapelőtt, amikor leestünk egy dűnéről és megcsavarodott a kardán, ámokfutássá vált számunkra a Dakar – elevenítette fel szombaton a történteket.
Emlékeztetett, hogy kamionos segítséggel eljutottak a táborig, majd a szerelők egész éjjel dolgoztak, de másnap hamar kiderült, hogy nincs hátsó hajtása az Opel Grandland X-nek, kétkerék-hajtással pedig képtelenség lett volna végigmenni a szakaszon, ezért visszafordultak.
– Lenne lehetőségünk felhasználni a jokerünket, amivel az experience kategóriában tovább mehetnénk úgy, hogy csak a napi értékelésben szerepelnénk, az összetettben nem. Ám mivel a tartalékalkatrészeinket feléltük az elmúlt napokban, ezzel a lehetőséggel sem tudtunk élni, úgyhogy a Dakar ma sajnos befejeződik számunkra – tette hozzá.
A mezőny a szombati szünnap után a vasárnapi hetedik szakaszon a Háil és Szakaka közötti 738 kilométeres utat teszi meg, amelyből 471 kilométer lesz a gyorsasági rész.