Alexander Zverev tavaly, az első ATP-kupán mindhárom mérkőzését elveszítette, pedig a fiatal kora ellenére éve óta stabil top 10-es játékosnak kellett volna Németország vezérének lennie. Idén gyorsan javított a férfi-teniszválogatottak számára kiírt versenyen: döntő szett tie breakben legyőzte Denis Shapovalovot.
A kanadai éljátékosnak a nagyszerű megoldások mellé egy kellemetlen hiba is becsúszott, amikor egyszerűen a labda mellé ütött.
Németország 2-1-re legyőzte Kanadát a két egyes és egy páros meccsből álló találkozón, így csütörtökön, magyar idő szerint hajnalban Zverevék ki-ki meccset vívnak az elődöntőbe jutásért a Novak Djokovics vezette, címvédő szerb válogatottal.
A továbbjutó ellenfele Oroszország lesz. Az orosz csapat az egyetlen, amely Danyiil Medvegyev és Andrej Rubljov személyében két top 10-es játékossal rendelkezik, és eddig mindketten jó formában játszottak, Argentína és Japán ellen sem veszítettek játszmát.
Szintén elődöntős már az olasz csapat, amely Ausztria után szerdán Franciaországot is legyőzte. Olaszország ellenfele várhatóan Spanyolország lesz, mivel a tavalyi döntősnek csütörtökön a 2-1-es vereség is beleférne Görögország ellen. Márpedig a görög válogatott második számú játékosa Sztefanosz Cicipasz mögött a világranglistán 458. helyen tanyázó Mihail Pervolarakisz.
A spanyol válogatottban Rafael Nadal az Ausztrália elleni nyitómeccset hátfájdalmak miatt kihagyta, és várhatóan a görögök ellen sem szükséges az ő játékának kockáztatása a verseny végjátéka és a február 8-án rajtoló Australian Open előtt.