
Fotó: MTI/EPA/Alejandro García
– Ugyanazt kell tennünk, ahogyan tettük David Beckham esetében – magyarázta a lapnak a közgazdász Pierre Rondeau. – Akkoriban, alapítványokon keresztül fizették ki, ami magyarázza, hogy a játékért papíron alig kapott valamennyit. És tegyük hozzá, az sem véletlen, hogy néhány évvel később a katariak befektettek Beckham klubjába Miamiban. Ez Messi esetében is működhet.
Leonardo, a PSG sportigazgatója a nyilvánosság előtt óvatosan fogalmaz, de érzékeltette a France Footballnak, hogy valóban él a terv Messi megszerzésére:
– Olyan nagyszerű futballisták, mint Messi, mindig megtalálhatóak a kívánságlistánkon. Egyelőre azonban még nincs itt az ideje erről álmodozni, van még négy hónap a barcelonai szerződéséből, de azért figyeljük az ügyének a fordulatait, és amikor lehet vagy kell, akkor lépni fogunk.
Közben Barcelonában egyre ingerültebben fogadják a párizsiak megnyilvánulásait. Ronald Koeman vezetőedző szerint a PSG tiszteletlen Messivel szemben, különösen úgy, hogy a két csapat hamarosan összecsap a Bajnokok Ligájában. Természetesen a közelgő elnökválasztás jelöltjei is elítélik a PSG vezetőit, ami érthető, hiszen mindegyikük Messi megtartásával is kampányol. A hírek szerint maga az érintett sem boldog ettől a témától, az argentin határozottan jelentette ki hetekkel ezelőtt, hogy egyelőre nem foglalkozik ezzel a kérdéssel, megvárja a szezon végét, és azután dönt a sorsáról.
A France Football végül felveti azt is, hogy szakmai szempontból van-e egyáltalán értelme Lionel Messi szerződtetésének. A támadó szektorban ott van már Mbappé, Neymar, Di Maria és Icardi, ráadásul az argentin júniusban már a 34. születésnapját ünnepli majd.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!