Fucsovics Márton hiába mondta Andrej Rubljovnak Dubajban, hogy ebben az évben már nem akar vele többet játszani, a sors mégis úgy hozta, hogy Miamiban újra összekerült vele. Az ATP–1000-es torna harmadik fordulójában találkozott ebben az évben negyedszer a két teniszező: a rotterdami ATP–500-as torna döntőjében az orosz nyert, Dohában Fucsovics a fizikális állapota miatt nem állt ki ellene, majd jött a már említett dubaji találkozó.
Magyar idő szerint hétfőn este a miami ATP–1000-es verseny harmadik fordulójában, egy hónapon belül negyedszer is megmérkőzött a ranglistán a nyolcadik helyen álló Rubljovval. A meccs elején Fucsovics sok mindennel próbálkozott, igyekezett kimozgatni ellenfelét, határozott, agresszív támadójátékkal próbálta meglepni az oroszt, de neki mindenre volt válasza.

Fotó: Peter Dejong / MTI/AP
1:1 után Fucsovics semmire veszítette el a saját szervajátékát, majd 1:3-nál szintén elbukta a saját szerváját, 17 perc játék után 4:1-re vezetett az orosz játékos. A következő adogatójátékban Fucsovicsnak 0-30-a volt, de innen zsinórban négy labdamenetet nyert Rubljov, és már csak egy lépésre volt a szett megnyerésétől. A 29 éves magyar megállítani nem, csak késleltetni tudta a játszma befejezését. Az orosz nagyon stabilan adogatott, az első szervái után csak egy labdamenetet veszített. Szűk fél óra alatt Rubljov 6:2-re betakarította az első szettet. Összesen egy nyerőt ütött Fucsovics az első játszmában, ez pedig nagyon kevés egy top 10-es játékos ellen.
A második szettben Fucsovics először került közel a brékhez, előnye volt Rubljov szervajátékában, de nem járt sikerrel. Nem úgy az orosz: 1:1-nél, csakúgy, mint az első szettben, megint elvette Fucsovics adogatójátékát. Majd szintén lekopírozva az első szett forgatókönyvét, 1:3-nál megint „brékelt” az orosz. Csak idő kérdése volt, mikor lesz vége a meccsnek, mivel Fucsovics a játszmán belül harmadszor is elveszítette a saját szerváját, így 54 percig tartott csak a mérkőzés.
Igaza volt Fucsovics Mártonnak: neki tényleg nem kellene már többet játszania az idén Andrej Rubljovval.