Fél év alatt harmadik döntőjéről maradhat le a világbajnok

Jól halad a rehabilitáció, de a Telekom Veszprém kézilabdázója, Rasmus Lauge még hónapokig nem állhat csatasorba. A dán kiválóságot a decemberben elszenvedett térdsérülése miatt műteni kellett.

Magyar Nemzet
Forrás: SZPRESS HÍRSZOLGÁLAT2021. 03. 23. 9:31
Lauge
Lauge tavaly december 2-án Forrás: SH/Dan Mariegaard
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tavaly év végi sérülése miatt a dán Rasmus Lauge csak a tévékészülék előtt ülve örvendezhetett annak, hogy a honfitársai a januári egyiptomi világbajnokság döntőjében Svédországot legyőzve megvédik a 2019-ben megszerzett címüket, amelyhez annak idején Lauge szédületesen jó teljesítményére is nagy szükség volt. A kényszerszünet úgy kezdődött, hogy december 2-án, a német THW Kiel elleni veszprémi BL-csoportmérkőzésen harcképtelenné vált az „Építők” irányítója és a góllövésben is jeleskedő kézilabdázója. Ráadásul alig több mint három héttel az év végére halasztott BL négyes döntő előtt. Nagy szükség lett volna rá Kölnben, mert a Telekom Veszprém játékosai hiába fogadkoztak, a Final Four végén a meglepetést okozó THW Kiel ünnepelhetett.

A dán kézilabdázó térdét – amely hat évvel korábban egyszer már felmondta a szolgálatot – szülőhazájában műtötték meg. A lábadozás és a gyógytorna hosszú hetei után február elején tért vissza a családjával Veszprémbe. Azóta a csapata kötelékéből átmenetileg kiválva egyre bátrabban foglalkoztatja az izmait és terheli a műtött térdét. Erejének és állóképességének visszaszerzésben nagy segítségére van Marija Lojanica, a klub szerb erőnléti edzője, de a felépülésében a terapeuták is fontos szerepet töltenek be.

– Rossz rágondolni, de el kell fogadnom, hogy a visszatérésemtől még hónapok választanak el – nyilatkozta a vasárnapi, Szeged elleni örökrangadó után Lauge az SzPress Hírszolgálatnak. – Dániában nagyon sokan és igen szakszerűen gondoskodtak rólam, így van ez itt Veszprémben is. Velem együtt mindenki tudja, hogy két térdműtét után csak biztosra lehet menni, a sietségből csak újabb baj származna.

Lauge tavaly december 2-án
Fotó: SH/Dan Mariegaard

Lauge pályafutása egyik, ha nem a legbalszerencsésebb évét zárta 2020-ban. Előbb a nyár közepén edzés közben ütközve arccsonttörést szenvedett, aztán következett a térdsérülés, amely már sok kézilabdázó életét keserítette meg, de olykor pályafutásoknak is véget vetett.

– Egyre inkább gyógyultnak érzem magamat, de türelmesen ki kell várnom azt a napot, amikor úgy futhatok ki a pályára, hogy már egy cseppnyi félsz sincs bennem, és az orvosok is támogatják a visszatérésemet – hangsúlyozta Lauge, aki június 20-án lesz harmincéves, egy héttel azt követően, hogy a Telekom Veszprém remélhetően már az újabb BL négyes döntőjét is megvívta.

Annak ellenére, hogy a dán kézilabdanagyságot semmiképpen sem lehet a 2020/2021-es BL sorozatot lezáró négyes döntőben hadra fogni, a veszprémi klub vezetői azt tervezik, hogy a „civil” Lauge is csatlakozhat a Kölnbe utazó küldöttség tagjaihoz. Feltéve, hogy az „Építőket” nem állítja meg a negyeddöntőben HC Vardar 1961 és a következő akadályt is sikerrel veszik. Az északmacedón együttes elleni első mérkőzés április elsején lesz, a visszavágót egy héttel később tartják.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.