Berecz Zsombor címvédőként hétfőn remekül kezdett a portugáliai Vilamoura vizein zajló finn dingi Európa-bajnokságon, az első két futamon szerzett negyedik és ötödik helyével az összetettben az élre állt. Kedden nyolcadik és tizedik helyet jegyzett, így a 49 fős mezőnyből egyedüliként mondhatta el, hogy mind a négy futamon az első tízben végzett. Ám mégis a spanyol, még csak 22 esztendős Joan Cardona került az élre, aki kedden mindkét futamon győzött, Berecz pedig az összetettben a második helyre került. Szerdán azonban visszavette a vezetést, ezúttal is remekül versenyzett, az ötödik futamban hatodik, a hatodikban hetedik lett. Immár mindenki kiejtheti a leggyengébb eredményt, így Berecz Zsombor a tizedik helyétől szabadult meg, s harminc ponttal áll az első helyen.
A 2018-ban vb-címet is szerző klasszisunk négy ponttal vezet a brit olimpiai bajnok és négyszeres világbajnok Giles Scott előtt, aki a szerda délutáni futamot nyerte meg. De délelőtt csak 12. lett, és van még az első napról egy kieső 37. helye. A keddi nap sztárja, Cardona a mai első futamban összeszedett egy fekete zászlós kizárást (természetesen ez a kieső eredménye), délután pedig 17. lett. Ezzel pillanatnyilag a harmadik helyen áll 38 ponttal, de ennyi van a svájci Nils Theunincknek is. Vagyis az első négy között mindössze nyolc pont a különbség. Berecz Zsombornak kedvező, hogy az összes tervezett futam megrendezése esetén is csak egyetlen futam eredménye ejthető ki, neki pedig, legnagyobb ellenfeleivel ellentétben, még nincs tízen kívüli helyezése.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!