A Real Madrid annál jobban nem nagyon hangolhatott volna a mai liverpooli fellépésére, mint hogy szombaton – sorozatban hatodik tétmeccsét megnyerve – a spanyol bajnokságban Karim Benzema és Toni Kroos góljaival 2-1-re győzött a Barcelona elleni El Clasicón. Zinédine Zidane csapata így örök riválisa elé került a tabellán, s mivel az Atlético Madrid döntetlent játszott, már csak egy pont a hátránya az éllovas mögött. A szombati meccs azonban áldozattal is járt, Lucas Vázquezt a 43. percben térdsérülés miatt – a bal térdében meghúzódott az ínszalag – le kellett cserélni, és az idény hátralevő részében már nem is léphet pályára. Ezzel tovább nőttek Zidane gondjai, hiszen csapata már a Barca ellen is tartalékosan állt ki. Sergio Ramos és Dani Carvajal sérült, előbbi ráadásul tegnap a koronavírust is elkapta, de a korábbi pozitív tesztje miatt karanténban levő Raphaël Varane sem utazhatott el Liverpoolba. Az El Clasicón kisebb sérülést összeszedett Federico Valverde viszont bevethető lehet ma este.
A Liverpool az év eleji vesszőfutása után kezd magára találni, a Premier League-ben egymás után a harmadik meccsét is megnyerte, bár a szombati siker otthon nehezen jött össze. A Vörösök 0-1-ről fordítva úgy verték 2-1-re az Aston Villát, hogy előbb Mohamed Szalah 762 perc után talált be újra az Anfield Roadon, a győztes találatot pedig Trent Alexander-Arnold a 91. percben szerezte. Ez azt jelentette, hogy a Liverpool december 16. óta nyert újra meccset otthonában. Jürgen Klopp alakulata így is csak hatodik a tabellán, s a hét végi produkciója aligha elég a Real Madrid elleni párharc megfordításához. Szalah idegenbeli gólja mindenesetre kapaszkodót jelenthet, így látja ezt Klopp is.
– Sokkal többet nem érdemeltünk volna Madridban, de a második félidőben a találatunk „rendben volt”, és ez mentőövet jelenthet nekünk – szögezte le a Liverpool vezetőedzője, aki szerint azonban csak tökéletes játékkal lehet esélyük a Real ellen. Az angoloknál még több alapember hiányzik, Virgil van Dijk, Joel Matip és Joe Gomez már nagyon régen kidőlt, Jordan Henderson sem bevethető, de Divock Origi játéka is kérdéses.