Marco Rossi nem szeretné, ha ma kezdődne az Európa-bajnokság, mert akkor nem számíthatna Szoboszlai Dominikra – ez derül ki a szövetségi kapitány a Nemzeti Sportnak adott interjújából. Ezt az interjút annak az apropóján adta, hogy kereken ötven nap van még hátra az Eb-rajtjáig, aminek tényleg csak azért örül, mert így van idő az RB Leipzig középpályásának a felépülésére a sérülését követően. Arra a kérdésre, hogy információi szerint júniusban már biztosan kalkulálhat-e Szoboszlai szerepeltetésére, Marco Rossi ezt felelte:
„Úgy tűnik, igen. Ha minden a terv szerint alakul, Dominik a Bundesliga utolsó két-három fordulójában pályára léphet a Leipzigben. Tény, kevés meccsel a lábában csatlakozhat a válogatotthoz – de legalább csatlakozhat. Világos szabályokat fektettem le a kinevezésem után, így például azt is a kerettagság feltételéül szabtam, hogy az illető játékban legyen. Az elmúlt csaknem három évben hű maradtam az elveimhez, ugyanakkor az élet hozhatja úgy, hogy kivételt kell tenni. Nos, jelen esetben kivételt teszek, Dominikot akkor is meghívom, ha csak két-három mérkőzésen játszik a tavasszal. A felkészülés során lesz ideje az esetleges lemaradás behozására – természetesen vigyázunk rá.”

Fotó: MTI/EPA/Valda Kalnina
A szövetségi kapitány beszélt Kalmár Zsoltról is, akinek a kiesése nagy veszteség. Nagyon sajnálja, hogy a súlyos sérülést éppen a válogatott andorrai meccsén, tehát az ő csapatában szenvedte el, és Marco Rossit elkeserítette, hogy a középpályás hosszú ideig nem futballozhat, de reméli, részese lehet majd egy nagy tornának, például a következő világbajnokságnak. Ezután a kapitány a saját szerződésének a meghosszabbításáról is említést tett:
„Megtisztelő, hogy ennyire bízik bennem a Magyar Labdarúgó-szövetség, és talán mondanom sem kell, én is boldogan köteleztem el magam hosszabb távra. Azt azonban nem feledem, hogy a futballban bármi megtörténhet. Időnként elég egyetlen csúf eredmény, és az edzőnek mennie kell. Amikor a San Marino és az Andorra elleni vb-selejtező előtt arról beszéltem, nem becsülhetjük le ellenfelünket, és arra készülünk, hogy nehéz lesz, sokan megmosolyogtak. Hála az égnek, a csapat ugyanúgy állt a két meccshez, mint én, ezért is szereztük meg a kötelező hat pontot. El tudja képzelni, mi lett volna, ha nem nyerünk? Elég csak visszagondolni arra, mekkora volt a népharag, amikor a válogatott négy éve kikapott Andorrában… A szakmánkban nem árt óvatosnak lenni, mert bármikor kellemetlen meglepetés érhet. Márpedig én nem szeretem a kellemetlen meglepetéseket.”