Üldözi a balszerencse a Ferencváros női kézilabdacsapatát. A márciusi olimpiai selejtezőről Szucsánszki Zita vállproblémákkal tért vissza, az Alba Fehérvár elleni bajnokin Kovacsics Anikó szenvedett súlyos sérülést , őt már meg is operálták, Tóth Nikolett keze edzésen szakadt fel, a váci Magyar Kupa-találkozót követően pedig Janurik Kinga szorult ápolásra. A válogatott kapust szerdán műtik meg, szerencsés esetben „csak” négy hetet kell kihagynia.

Fotó: Fradi.hu
„Nem agyalok azon, hogy miért épp most jött ez a sérülés, mert csak nehezebben gyógyulok, ha szomorkodok, inkább arra pörgetem magam, hogy minél gyorsabban túl legyek rajta – nyilatkozta Janurik Kinga klubja honlapjának. – A Vác elleni meccs elején kezdtem érezni, hogy fáj a térdem, de az adrenalin elnyomta a fájdalmat, a meccs hevében nem foglalkoztam vele, de a második félidőben rosszabb lett a helyzet. Szerettem volna még játszani, megpróbálni, hogy hogyan reagál a térdem a mozdulatokra, de éreztem, hogy valami nem jó, és Duleba Norbert kapusedzőnk is azt mondta, hogy ne erőltessem, úgyhogy az egyik hetes után nem mentem vissza. Az orvosok szerint is ez volt a jó döntés, mert nagyobb is lehetett volna a baj. Igaz, így is műtét vár rám.”
Az operációra szerdán kerül sor, Janurik abban bízik, hogy négy hét múlva újra teljes értékű edzésmunkát tud végezni. „Nagyon bízom abban, hogy az olimpiai felkészülés kezdetére teljesen rendben leszek” – mondta a kapus.