A magyar szövetség állásfoglalása kitért arra is, hogy az eredeti, még 2019-ben, az előző szövetségi vezetés által aláírt szerződés szakmai és pénzügyi hátterét körültekintően meg kell vizsgálni, hogy „a magyar adófizetők pénzéből finanszírozott verseny ügye megnyugtatóan és a legkisebb vesztességekkel zárulhasson le”. Ennek kapcsán az MTSZ szeretne mihamarabb egyeztetni a két szerződéses partnerrel, a Nemzeti Sportügynökséggel (NSÜ) és az ITF-fel.

Budapest tavalyelőtt nyerte el három évre az 1963-ban életre hívott csapatverseny fináléjának a rendezési jogát. A viadal 2019-es átszervezése nyomán az ITF 18 millió dollárra növelte az összdíjazást – ebből 12 milliót kapnak a játékosok –, ezzel azonos rangra emelte a férfi Davis-kupával.
A Billie Jean King-kupa 12 csapatos döntőjének – melyben a magyarok a címvédő francia és az orosz csapattal kerültek egy csoportba – az eredeti tervek szerint három évig a Papp László Sportaréna ad otthont.