Okosan, jó időben váltott edzőt a ZTE, ha már kellett, akkor Waltner Róbert a válogatott világbajnoki selejtezői miatt kezdődő bajnoki szünet elején csöppent egykori csapata kispadjára. A vezetés türelmének a végessége érthető, hiszen a csapat ehhez a szünethez az utolsó előtti, tehát kiesést jelentő helyen érkezett, és így volt értelme a váltásnak. Waltner Róbert így kapott csaknem három hetet a játékosok megismerésére. Ő egyébként ikonnak számít a klubnál, hiszen 92 góljával ő a ZTE csúcstartója.
Az utolsó előtti fogadta az utolsót, tehát klasszikus kiesési rangadónak számított ez az összecsapás. Ennek megfelelően mindkét együttes szemlátomást gólt akart szerezni, aminek köszönhetően változatos, érdekes játék zajlott a pályán. A kecsegtetőbb lehetőségeket a vendégek dolgozták ki, ám ennek ellenére a 16. percben a Zalaegerszeg szerzett vezetést: Szánthó Regő 22 méterről, szabadrúgásból tekerte a labdát a bal felső sarokba – 1-0.
Ezután felváltva kerültek helyzetbe a csapatok, a diósgyőri próbálkozásokat Waltner Róbert játékosai olykor önfeláldozó becsúszásokkal és blokkolásokkal fojtották el, a diósgyőri kapu előtt pedig ilyen lehetőség is adódott:
A második félidőt az határozta meg, hogy a DVTK minden erejével próbált egyenlíteni, a házigazda pedig igyekezett ezt kihasználni gyors ellentámadásokkal. A vendégek Vanacek révén eltalálták a kapufát, a 78. percben nem kaptak meg egy tizenegyest, amikor egy hazai védő kézzel ért a labdához, és ahogy ez ilyenkor lenni szokott, a másik fél szerzett gólt. A 87. percben egy balról elvégzett szöglet átkerült a második oldalra, ahonnan Favorov kapásból, 17 méterről a jobb sarokba bombázott – 2-0.
Ezzel el is dőlt a három pont sorsa, Waltner Róbert rendkívül fontos győzelemmel mutatkozott be az egerszegi kispadon. A Diósgyőr már meglehetősen reménytelen helyzetben várhatja a folytatást. Hat pont a hátránya a bennmaradást nyújtó tizedik helyezéstől, a ZTE három ponttal ellépett a Budafoktól, amely vasárnap az utolsó előtti pozícióban fogadja a listavezető Ferencvárost.
NB I, 27. forduló
Paks–MTK 3-1 (2-0), Paks, jv.: Bogár. Gólszerző: Pintér (öngól, 25.), Hahn (31., 75.), illetve Schön (56.)
Zalaegerszeg–Diósgyőr 2-0 (1-0), Zalaegerszeg, jv.: Vad II. Gólszerző: Szánthó (16.), Favorov (87.)
További mérkőzések
Szombat: Bp. Honvéd–Újpest 19.30 (M4 Sport). Vasárnap: Kisvárda–Mol Fehérvár 14.30 (M4 Sport), Budafok–Ferencváros 17.00 (M4 Sport), Puskás Akadémia–Mezőkövesd 19.15 (M4 Sport)