Csütörtökön az olaszországi Savonában rendezett atlétikai viadalon Kozák Luca 12,81 másodperces idővel nyerte meg a 100 méteres gátfutást. Ez azt jelenti, hogy a magyar atléta a szabadtéri idény elején teljesítette a 12,84-es olimpiai szintidőt, tehát biztos a tokiói kvótája!
– Úgy mentünk neki a szabatéri idénynek, hogy az első versenyek valamelyikén teljesítenem kell a szintet, hogy utána nyugodtan tudjunk készülni az olimpiára, és úgy tudjuk összeállítani a versenynaptárt, hogy nekem jó legyen – mondta a Nemzeti Sportnak Kozák Luca. – Jóban vagyok a versenyen mögöttem végző olasz lánnyal, Luminosa Bogliolóval, és ő hívott el erre a versenyre, mert gyors a pálya, és mindig hátszél fúj. Ez az eredmény és a szintteljesítés az önbizalmamnak is nagyon kellett, mert tudtam, hogy képes vagyok rá, tavaly kétszer is sikerült szint alatt futnom.
Az indulás a tippet adó olasz lánynak is megtérült, ő pontosan a szintidőt teljesítette, 12,84-es idővel lett a második Kozák mögött.
Kozák Luca a hatodik magyar atléta, aki teljesítette a tokiói kvótához megállapított szintet, Márton Anita (súlylökés), Halász Bence, Gyurátz Réka (mindkettő kalapácsvetés), Krizsán Xénia (hétpróba) és Kácser Zita (3000 m akadály) után. Azok az atléták, akik nem érik el a selejtezőszintet, az olimpiai kvalifikációban először alkalmazott világranglista alapján még kvalifikálhatják magukat Tokióba, így várhatóan a magyar atlétikai csapat ennél jóval népesebb lesz.