A Milan 2-0-ra nyert Bergamóban, ezzel nem csupán a legjobb négy között biztosította be a helyét, hanem másodikként zárta a Serie A 2020/21-es idényét. A szurkolók elképesztő hangulatban bocsátották útjára a csapatot vasárnap délután, amiről Zlatan Ibrahimović, a csapat – sérült – veterán klasszisa osztott meg videót. A Twitter-bejegyzés alá csak ennyit írt: „Nem vagyunk egyedül.”
A találkozó után a klub legendája, egyben sportigazgatója, Paolo Maldini értékelte az idényt.
– Megérdemelten értünk célba. El kell felejtenünk Berlusconi Milanját, mert változnak az idők. Az volt a feladatunk, hogy csökkentsük a fizetéseket, és fiatalítsuk meg a csapatot. Ezt kreatívan kellett megoldanunk. Sikerült. Az edző és a srácok fantasztikus munkát végeztek, az a mentalitás vezetett eredményre, hogy nem kerestünk kifogásokat. Ez volt a titkunk. Még ennél is jobban szerepelhettünk volna, de megérdemeltük, ami a lehetőségek közül jutott nekünk. Nekem is tapasztalatot kellett szereznem, sokat tanultam Leonardótól. Mivel fiatal játékosok alkotják a csapatot, gyakrabban kellett a játékosokkal beszélgetni. Az a legnagyobb kihívás, hogy mindenki a magáénak érezze a csapat céljait és sikereit. Az elmúlt tizenöt hónapban mindenki látta Pioli munkáját, soha nem is volt kérdéses, hogy ő a megfelelő edző. Hogy mi lesz Donnarummával? Még van idő, hogy ezzel foglalkozzunk. Ma este inkább hagyjuk ezt, az ünneplésnek van itt az ideje! A Milannak ott a helye a Bajnokok Ligájában, hogy gazdaságilag versenyezhessen a többi klubbal – nyilatkozta Maldini a La Gazzetta dello Sportnak.
Hogy a kapus Donnarumma és a vezetőedző Pioli jövőjére külön is kitért, az azt mutatja, mindkettő forró téma.
Mindenesetre megelőlegezhetjük, hogy Pioli marad a csapat élén, azaz nem váltja őt Andrij Sevcsenko; még tovább fejtve a szálakat, Szergej Rebrov esélye csökkent arra, hogy átvegye az ukrán válogatottat.
Gattuso távozik
Aurelio De Laurentiis klubelnök bejelentette, hogy Gennaro Gattuso távozik az SSC Napoli labdarúgócsapatának a vezetőedzői posztjáról. Amennyiben a nápolyiak házigazdaként legyőzték volna a Hellas Veronát a Serie A utolsó fordulójában, ősztől a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepelhetnének, de csupán 1-1-es döntetlent játszottak, így ötödikek lettek a tabellán, és be kell érniük az Európa-ligával. Az elnök és az edző között egy ideje megromlott a kapcsolat, ezért Gattusónak – akinek most jár le a szerződése – minden bizonnyal a BL-szereplés kiharcolása esetén is távoznia kellett volna. Gattuso 2019 decemberében Carlo Ancelottit követte a Napoli kispadján, és tavaly júniusban megnyerte az Olasz Kupát a csapattal. Áprilisi olasz sajtóértesülések szerint a szakvezető idén nyártól a Fiorentina vezetőedzője lesz.
A Serie A utolsó, 38. fordulójának az eredményei az élcsoportban: Internazionale–Udinese 5-1, Atalanta–Milan 0-2, Napoli–Verona 1-1, Bologna–Juventus 1-4.