Lionel Scaloni argentin szövetségi kapitány a döntő után úgy fogalmazott, a siker egyik fontos összetevője az volt, hogy szinte senkinek nincs biztos helye a csapatban. A csapatkapitány Lionel Messi kivételt jelent, ráadásul edzője elárulta, hogy az elődöntőt és a finálét is sérülten vállalta.
– Ha tudnák, milyen állapotban játszott, még jobban szeretnék őt. Soha nem lehet nélkülözni egy olyan játékost, mint ő, még akkor sem, ha nincs tökéletes állapotban, mint a mai és az előző meccsünkön – magyarázta.
A 34 éves Messi 151. alkalommal lépett pályára hazája válogatottjában, ezzel csúcstartónak számít Argentínában. Klubcsapatával, az FC Barcelonával már minden lehetséges trófeát megnyert legalább egyszer, nemzeti színekben viszont eddig a 2005-ös U20-as világbajnoki cím és a 2008-as olimpiai aranyérem volt a legjobb eredménye. Amikor 2016-ban Chilével szemben tizenegyesekkel elveszítették a Copa América döntőjét – pontosan úgy, ahogyan egy évvel korábban –, lemondta a válogatottságot, ám hamarosan visszatért.

Fotó: EPA/Andre Coelho
– Végül nem dobta be a törölközőt, és sikerrel járt. Minden idők legjobb futballistájáról beszélünk, és mindenki tudta, mennyire fontos számára, hogy bajnok legyen a válogatottal. Örökké hálás leszek neki és a csapattársainak – mondta Scaloni, aki a szurkolóikról sem feledkezett meg az öröm pillanataiban. – Ugyanúgy szerették volna, hogy nyerjünk, mint mi. Éreztük, hogy azonosulnak ezzel a csapattal, amely akár jól, akár rosszul játszik, soha nem adja fel.
A számára történelmi siker elérése után Lionel Messi örömittasan nyilatkozott, kiemelve csapattársai érdemeit.
– Őrületes, megmagyarázhatatlan boldogság, amit érzek. Meg kellett szabadulnom attól a tüskétől, hogy a válogatottal is nyerjek valamit, hosszú éveken át közel voltam ehhez, tudtam, hogy egyszer meg fog történni. Hálás vagyok Istennek, hogy megadta nekem ezt a pillanatot – idézi Messit az argentin Olé. – Nagyon bíztam ebben a csapatban, amely már a legutóbbi Copa Américán is jó volt, de azóta még erősebb lett. Kiváló emberekből áll a gárda, akik mindig előre tekintettek, soha nem panaszkodtak semmire, akkor sem, amikor napokig voltunk bezárva és nem láthattuk a családunkat, azonban a cél mindenki előtt világos volt. Most nagyon boldogok vagyunk, ez a meccs be fog vonulni a történelembe, hiszen Brazíliát saját pályáján vertük meg a döntőben.