Ezt követően terjedni kezdett szurkolói fórumokon ez a hír, mellyel kapcsolatosan klubunk elnökéhez 2021. június 24-én a Vaksz című műsorban kérdés érkezett, és mely kérdésre egyenes választ adott.
Nagy László ezt követően egyáltalán nem kereste a klubunkat (sem annak bármely munkatársát, de erre még visszatérünk), hanem a Magyar Nemzet c. napilap 2021. július 3-i számában az »üggyel« össze nem függő módon – tettét és azzal kapcsolatos felelősségét el nem ismerve – belekeverte a játékosunkat képviselő menedzseri irodát úgy, hogy zavarossá és érthetetlenné vált a magyarázkodása.
Mi felvettük a kapcsolatot a menedzseri irodával (kizárólag azért, hogy tisztázzuk, milyen módon keveredtek ebbe az »ügybe«), és ők mindenben cáfolták Nagy László állításait, egyben kijelentették, hogy a Nagy László által előadottakat iratokkal is cáfolni tudják. A játékosunkat képviselő iroda egyben megerősítette, hogy a veszprémi kézilabdacsapat részéről érdeklődés érkezett feléjük Bodó Richárd veszprémi igazolásával kapcsolatban, akár úgy, hogy a szerződéséből kivásárolják. Ők ez ügyben arról tájékoztatták Nagy Lászlót, hogy erre nincs lehetőség. Megjegyezni kívánjuk, hogy az ügyben ennek a megkeresésnek relevanciája nincs, ugyanakkor miután Nagy László a menedzserirodát is belekeverte az ügybe, a tisztánlátás érdekében kívántuk ezt az információt is megosztani.
Feltehetően Nagy László is beszélhetett a menedzserekkel, ugyanis a Vaksz 2021. július 5-i adásában már azzal a történettel állt elő (melynek egyébként semmi relevanciája nem volt), hogy ő több alkalommal kereste telefonon a Pick Kézilabda Zrt. elnökét, de az »kinyomta«, és azóta sem hívta vissza. Klubunk elnöke lepődött meg legjobban ezen az állításon, mert egyáltalán nem volt semmilyen hívása (sem egy, sem több) Nagy Lászlótól.
Még ezen a napon dr. Szűcs Ernő Péter írásban kérte Nagy Lászlót (az üzenetet egymás után egy óra különbséggel kétszer is elküldve), hogy tisztázza a klubunkat és annak elnökét, egyben tárja fel az igazságot, de az üzenetek válasz nélkül maradtak.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!