A renitens cserekapus lett a Chelsea hőse

Tizenegyespárbaj után a BL-győztes Chelsea nyerte meg az Európai Szuperkupát. Kepa Arrizabalaga és az őt becserélő Thomas Tuchel lett a hős.

Magyar Nemzet
2021. 08. 11. 23:54
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar klubcsapatok már hetek óta selejtezőmérkőzéseket játszanak az európai kupákban, a Ferencváros el is jutott ismét a Bajnokok Ligája-kvalifikáció rájátszásába. Hagyományosan azonban mégis az Európai Szuperkupa-meccs számít a kontinens futballidény rajtjának, amelyen 2021-ben a Bajnokok Ligája-győztes Chelsea és az Európa-liga-bajnok Villarreal feszült egymásnak.

A találkozót Észak-Írországban, a belfasti Windsor Parkban rendezték, ahol 13 ezer szurkoló láthatta a helyszínen, ahogy a Chelsea letérdelt, a Villarreal az orosz Szergej Karaszjov játékvezetővel együtt állva maradt. Úgy tűnt, a füttyszó inkább az előbbinek szólt a Kékek táborából is. Ebből a reakcióból kijutott később Alberto Morenónak is: a Villarreal játékosának mindössze annyi volt a bűne, hogy korábban a Liverpoolban futballozott.

A mérkőzés elején a Chelsea volt aktívabb, az angolok próbálkozásai pedig a 27. percben értek góllá: Hakim Zijes ugyan rosszul találta el a labdát, de az mégis Sergio Asenjo kapujában kötött ki. A marokkói támadónak a félidő hajrájában már nem volt szerencséje: egy ütközés után megsérült a válla, nem tudta folytatni a meccset.

A bekapott gól után feljebb kapcsolt a Villarreal, és az első félidő utolsó jeleneteként Alberto Moreno kis híján további okot adott arra, hogy ne kedveljék a Chelsea-szurkolók, de közeli bombája a keresztlécről a gólvonal elé pattant le.

A második félidőben ismét a kapufa segített a Chelsea-n, igaz, ehhez kétszeresen is kellett Édouard Mendy kapus: kirúgás közben elcsúszott, ebből alakult ki a helyzet Gerard Moreno előtt, a támadó lövését viszont a szenegáli hálóőr bravúrral tolta a kapufára.

A végtelenségig azonban nem úszhatta meg a Chelsea: a 73. percben Boulaye Dia látványosan, sarokkal tálalt Gerard Moreno elé, a támadót pedig, aki a tavalyi idényben harminc találatig jutott, idén is hamar megkezdte a gólgyártást.

Nem szakadt meg a sorozat, 2018, 2019 és 2020 után ismét kétszer tizenöt perces hosszabbításba torkollott a Szuperkupa-meccs.

A ráadás során inkább a Chelsea kezdeményezett, de nem született újabb gól. Thomas Tuchel pedig megpróbált nagyot húzni: Mendy helyett érkezett a kapuba Kepa Arrizabalaga a tizenegyespárbajra. A spanyol kapus két éve fordított helyzetben nem volt hajlandó lejönni a pályáról a Manchester City elleni Ligakupa-döntőben, aztán a Chelsea el is veszítette a szétlövést.

Kai Havertz kezdett, hibával: gyenge kísérletét Asenjo hárította. De védett Kepa is, a második párban az algériai Mandi lövését, majd a mindent eldöntő hetedik sorozatban a rutinos Raúl Albiol próbálkozását is. A renitens cserekapus hős lett, Mendy pedig elsőként ugrott a nyakába, amint a Chelsea 1998 után másodszor szerezte meg a szuperkupát.

 

Európai Szuperkupa

Chelsea–Villarreal 1-1 (1-0, 1-1, 1-1), tizenegyesekkel 

Gólszerzők: Zijes (27.), illetve G. Moreno (73.)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.