Egy vb-résztvevő érkezése biztos, másikkal is erősíthet a Fradi

Tovább erősíti a hazai mezőnyből kiemelkedő játékoskeretét a Ferencváros labdarúgócsapata. Muhamed Bešić visszatérését már bejelentette a klub, amely korábbi vb-bronzérmest is szerződtethet.

Magyar Nemzet
2021. 09. 17. 11:12
Muhamed Besic Ferencváros Fotó: fradi.hu
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az átigazolási időszak ugyan már véget ért, de klub nélküli, ezáltal szabadon szerződtethető labdarúgókkal továbbra is erősíthetnek a klubok. Ezt tette a magyar bajnok Ferencváros is, amely péntek délelőtt Muhamed Bešić visszatérését jelentette be hivatalos felületein.

Bešić 2012 és 2014 között volt a klub játékosa, a Ferencvárosból került be Bosznia-Hercegovina történetének egyetlen vb-keretébe, sőt, mindhárom meccset végigjátszotta a brazíliai világbajnokságon. Ezután az angol Evertonhoz került, ahol azonban 2016-os térdsérülése után már nem tudta beverekedni magát a csapatba. Több kölcsönjáték után a liverpooli klubnál nyáron nem hosszabbították meg lejáró szerződését.

A bosnyák védekező középpályás érkezése fontos lehet a Fradinak, hiszen a poszton elveszítette Igor Haratint, míg Sigér Dávid súlyos sérülésből lábadozik.

Könnyen elképzelhető, hogy még Bešić visszatérésével sem végleges a Ferencváros őszi kerete. A Nemzeti Sport információi szerint ugyanis a klub a szintén szabadon igazolható Marko Marin játékjogát is megszerezné. A német labdarúgó 2010-ben világbajnoki bronzérmet nyert, játszott a Chelsea-ben, a Sevillában és a Fiorentinában is, a legutóbbi másfél évet viszont a szaúdi bajnokságban töltötte.

(A borítóképen: Muhamed Bešić. Fotó: fradi.hu)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.